Donald Trump szerint az „elavult, rozoga rendszer" okozta a washingtoni repülőgép-szerencsétlenséget

Az amerikai elnök szerint a légiforgalom-irányító rendszer elavultsága okozta múlt héten Washington közelében egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter katasztrofális balesetét.Donald Trump a csütörtöki Nemzeti Imareggelin úgy fogalmazott: „nagyon sok hiba történt” január 29-én, amikor az American Airlines légitársaság Wichita felől érkező járata 64 emberrel a fedélzetén késő este leszállás közben, mintegy 120 méteres magasságban összeütközött a hadsereg helikopterével, amelyen hárman tartózkodtak. A balesetet senki nem élte túl.

Az amerikai elnök a Capitoliumban tartott hagyományos rendezvényen a légi irányítók által használt számítógépes rendszert tette felelőssé a tragédiáért.

Kifejtette, az Egyesült Államok milliárdokat költött arra, hogy megpróbáljanak felújítani egy „elavult, rozoga rendszert” ahelyett, hogy egy új rendszer kiépítésébe fektették volna a pénzt. Elmondta, hogy az ő magángépén egy másik, külföldi rendszert használnak landoláskor, mert a pilótája szerint az amerikai rendszer elavult.

„Úgy gondolom, most az fog történni, hogy mindannyian leülünk, és kidolgozunk egy új nagyszerű számítógépes rendszert a légi irányítás számára ” – jelentette ki. Sean Duffy közlekedési miniszter és Elon Musk, a kormányzati hatékonyságért felelős adminisztratív testület (DOGE) vezetője az X-en azt írta, segíteni fognak abban, hogy gyorsan tudják korszerűsíteni az ország légi közlekedésének biztonsági rendszerét.

Trump szerint, ha a légi irányítás korszerűbb rendszert használt volna, riasztók léptek volna működésbe, amikor a gyakorlatozó Black Hawk helikopter elérte azt a magasságot, amelyen az utasszállító haladt.

Ezzel szemben viszont a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) előzőleg azt állította, hogy a légi irányításhoz érkezett riasztás arról, hogy a két jármű egymás felé közeledik, és akkor még több mint másfél kilométer távolság volt köztük. A jelentés szerint ekkor arra utasították a helikoptert, hogy haladjon el a repülőgép mögött.

A körülmények pontos felderítéséhez még számos vizsgálat folyamatban van. Csütörtökön az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal (NTSB) munkatársai arról tájékoztatták a szenátust, elképzelhető hogy a baleset pillanatában a katonai helikopteren – egyelőre tisztázatlan okokból – ki volt kapcsolva az ADS-B biztonsági berendezés, amely a jármű helymeghatározási adatait hivatott továbbítani a légi irányításnak. Ezt azonban majd a helikopter roncsának alapos vizsgálata után tudják csak teljes bizonyossággal megerősíteni.

Katonai járműveken engedélyezett ennek a berendezésnek a mellőzése, de mivel a szóban forgó napon a helikopter gyakorlaton vett részt, nem indokolta semmiféle nemzetbiztonsági megfontolás azt, hogy ténylegesen ki legyen kapcsolva – mondta el a tájékoztatás után újságíróknak Ted Cruz, a szenátus kereskedelmi bizottságának elnöke.

Jennifer Homendy, az NTSB elnöke újságíróknak elmondta: a helikopteren rögzített hangfelvételekből az derült ki, hogy a pilóta éjjellátó szemüveget viselhetett a baleset idején.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com