Donald Trump újabb katonai támaszpontok visszanevezését jelentette be

Donald Trump újabb katonai támaszpontok visszanevezését jelentette be az amerikai hadsereg negyed évezredes fennállásának ünnepségén kedden.Az Egyesült Államok hadserege megalakulásának 250. évfordulójára a Fort Bragg támaszponton, a különleges egységek főparancsnokságának helyén, az amerikai elnök jelenlétében emlékeztek.

Donald Trump a több mint 52 ezer katona otthonaként is szolgáló, kiterjedt észak-karolinai támaszponton tartott ünnepi beszédében bejelentette, hogy újabb, a Biden-adminisztráció idején, 2023-ban átnevezett katonai bázisok kapják vissza eredeti nevüket.

Közölte, hogy többi között a Fort Pickett, a Fort Hood, a Fort Gordon, a Fort Rucker és a Fort Robert E.

Lee bázis ismét eredeti nevét viseli majd. "Számos csatát nyertünk meg ezekről a támaszpontokról indulva. Nincs itt az ideje a változtatásnak" - fogalmazott az elnök.

A Fort Bragg támaszpont is azon létesítmények közé tartozott, amelyek a névadó történelmi szerepének értékelése nyomán elvesztette nevét, és a semlegesebb Fort Liberty nevet kapta. A hivatalba lépett Trump-adminisztráció februárban jelentette be, hogy a támaszpont visszakapja a Bragg nevet, ugyan nem a polgárháború konföderációs tábornoka, Braxton Bragg után, hanem az amerikai hadsereg II. világháborús hőse, Roland L. Bragg emlékére.

A katonaság évfordulós eseményén az elnök beszélt a Los Angeles-i zavargásokról, amelyek miatt a katonaságot is mozgósították. Donald Trump úgy fogalmazott, hogy "ez az anarchia nem fog fennmaradni", és kijelentette, hogy a hadsereg főparancsnokaként nem fogja megengedni a "harmadik világ törvényen kívüli" állapotát az Egyesült Államokban.

Előzőleg az elnök egy másik eseményen arra figyelmeztetett, hogy amennyiben az ország más területein a Los Angeles-ihez hasonló események történnek, amelyek a szövetségi bevándorlási hatóság intézkedéseit célozzák, akkor a hadsereg a Kaliforniában tapasztalttal "azonos vagy még nagyobb erővel" lép majd fel.

Donald Trump arra is felhívta a figyelmet, hogy amennyiben szombaton a fővárosban, Washingtonban tartott nagyszabású katonai parádéra bárki tüntetést próbál kirobbantani, az "súlyos erővel fog szembesülni".

Június 14-én szombaton Washingtonban az amerikai hadsereg megalakulásának hivatalos évfordulóján katonai parádét tartanak több ezer katona és a hadsereg számos eszközének felvonultatásával. Az elnök kedden a Fort Bragg támaszponton a katonai parádéval kapcsolatban megjegyezte, hogy az Egyesült Államokban a katonai parádék - Európától eltérően - nem megszokottak, de a 250. évforduló indokolja a különleges eseményt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com