Donald Tusk lengyel kormányfő a jogállamiság visszaállításáért felelős tárcaközi csoport felállítását rendelte el

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: A jogállamiság visszaállításáért felelős tárcaközi csoport felállítására adott ki utasítást a lengyel jogi közlönyben csütörtökön megjelent dokumentum szerint Donald Tusk lengyel kormányfő.A közzétett rendelkezés értelmében a csoport azonosítani fogja azon területeket, amelyeken Lengyelországban "visszaálítandó a jogállamiság és az alkotmányos rend". A testület javaslatokat is tesz erre. Adam Bodnar igazságügyi miniszter a szerdai sajtóértekezletén elmondta: az ő részvételével a külügyminisztérium és más tárcák képviselőiből is összeállítandó csoport feladata az európai uniós szervek ajánlásaira, valamint az Európai Unió Bírósága (EUB) és az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) döntéseire vonatkozó lengyel álláspont összehangolása.
    

Tusk a szerdán megkezdődött brüsszeli látogatása alkalmával tartott sajtóértekezleten kijelentette: a helyreállítási terv ügyében minden jó úton halad, mivel minden uniós intézményben tudják, hogy Lengyelországban "a jogállamiság reneszánsza kezdődik". A kormányfő kifejtette: kabinetje már rendelkezik kész törvénytervezetekkel, amelyeket viszont majd Andrzej Duda államfőnek is jóvá kell hagynia.
    

A helyreállítási pénzek kifizetésének folyamatát "kilencvenszázalékos valószínűséggel sikerül felgyorsítani úgy, hogy pénteken majd mondhatom: megvannak" - fogalmazott Tusk. Az uniós helyreállítási terv Lengyelország esetében összesen 25,3 milliárd euró értékű vissza nem térítendő támogatást és 34,5 milliárd eurós kölcsön lehívását teszi lehetővé.
    

Adam Bodnar korábban azt is közölte: továbbította a kormányfőnek azt a kérvényt, amely alapján Lengyelország az Európai Ügyészséghez csatlakozna. Tusk a csatlakozást még a kabinetje beiktatása előtt, múlt héten jelentette be kormánya egyik első lépéseként.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

http://ujhazak.com