Drámai helyzet alakult ki a horvát-szlovén határon

Drámai helyzet alakult ki hétfőre virradóra a horvát-szlovén határon, miután Szlovénia bejelentette, hogy egyelőre nem tud több menekültet fogadni - közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT) hétfőn.

Vesna Györkös Znidar szlovén belügyminiszter vasárnap késő este arról tájékoztatta horvát kollégáját, Ranko Ostojicot, hogy Szlovénia egyelőre nem tud több menekültet fogadni.

Vesna-Györkös-Žnidar

Még a közlés előtt elindult egy 1800 főt szállító vonat a kelet-szlavóniai Tovarnikból a szlovén határ felé, ahová valamivel hajnali két óra után meg is érkezett. A horvát hatóságok ezután a menekülteket a muraszerdahelyi (Mursko Srediste) határátkelő felé irányították, és közölték velük, hogy "saját felelősségükre" megpróbálkozhatnak az átjutással a szlovén határon, ahol viszont készenléti rendőrök, kutyák és drótkerítés várta őket.

A migránsok, akik között sok nő és gyerek volt, könyörögtek a szlovén rendőröknek, hogy engedjék be őket az országba, de a szlovén hatóságok nem tettek eleget ennek - számolt be a HRT helyszíni tudósítója. Hozzátette, hogy akik nem találtak rést a kerítésen, még kora reggel is horvát területen várakoztak, sárosan és vizesen, de voltak köztük néhányan, akik a közeli patakon próbáltak meg átúszni.

"It's not your land, go back" (Ez nem a ti országotok, menjetek vissza!) - kiabálta egy rendőr angolul a hangosbeszélőből, miközben a hátérből kutyák ugatása hallatszott - jellemezte a riporter a helyzetet.

Egy körülbelül 300 fős csoportnak mégis sikerült bejutnia Szlovéniába. Őket buszokkal szállították a horvát hatóságok Bánfihegy (Banfi) körzetébe, amely közvetlenül a szlovéniai Lendva (Lendava) szomszédságában van. Mivel ott nem volt megerősítve a határőrizet, a migránsok gond nélkül átjutottak a határon - közölte a HRT.

Szlovénia azután döntött úgy, hogy egyelőre nem fogad több menedékkérőt, miután - a szlovén belügyi tárca közleménye szerint - Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter telefonon értesítette szlovén kollégáját, Vesna Györkös Znidart a menekültek fogadásának leállításáról. Ezt azzal indokolta, hogy Ausztriának nehézségeket okoz az érkezők elszállásolása és ellátása.

Az osztrák tárca szóvivője viszont azt közölte, hogy a "status quo nem változik", és csupán azt a kérést utasították el, hogy az eddiginél több migránst fogadjanak naponta.

A horvát belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint szeptember közepe, a magyar-szerb zöldhatár lezárása óta 197 ezer illegális bevándorló lépte át a szerb-horvát határt. Horvátország területére - a kelet-szlavóniai Babska és Tovarnik körzetébe - vasárnap 4218 migráns érkezett. A horvát hatóságok péntek éjszaka óta megpróbálják lassítani a migránsáradatot, aminek következtében az illegális bevándorlók most a horvát-szerb határ szerb oldalán is feltorlódtak.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com