Drámai mértékben rosszabbodott Simon Peresz volt izraeli államfő egészségi állapota

Drámai mértékű romlás következett be a két hete súlyos agyvérzésen átesett, kilencvenhárom éves Simon Peresz volt izraeli államfő, Nobel-békedíjas politikus egészségi állapotában - közölte a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet kedden.

A lap értesülése szerint jelentős, visszafordíthatatlan rosszabbodás történt Izrael 2014-ben visszavonult kilencedik államelnökének neurológiai állapotában, akit egy Tel-Aviv melletti kórház intenzív osztályán ápolnak.

Simon-Peresz

Az orvosok attól tartanak, hogy szervezetében sorra felmondják a szolgálatot életfontosságú szervei. Az utóbbi órákban nehezen lélegzik, a veséje is egyre kevésbé működik, és más mutatói is folyamatosan romlanak.

Pereszt két hete lélegeztető gépen tartják, de állapotát sikerült stabilizálni, és az agyvérzése utáni válságos napot követően enyhe javulást észleltek az orvosok, noha öntudatát nem nyerte vissza teljes egészében.

Peresz az év eleje óta szenvedett kisebb-nagyobb egészségi problémákban. Januárban enyhe szívinfarktuson esett át, amelyet ezt követően szívkatéterezéssel gyógyítottak.

Tavasszal több alkalommal is kórházba szállították szívproblémák miatt, amelyek ellen nyáron vérhígító szedését írták elő az orvosok. Valószínűleg ez a gyógyszer is felelős agyvérzéséért.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com