Duda: meg kell erősíteni a NATO keleti szárnyát

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Új biztonsági berendezkedésre van szükség Lengyelországban és a szövetséges struktúrák körében, ennek keretében meg kell erősíteni a NATO keleti szárnyát - hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel elnök kedden Varsóban, miután az ukrajnai helyzetről egyeztetett az ország vezető politikusaival.Az államfői nemzetbiztonsági iroda (BBN) székhelyén az elnök, továbbá Mateusz Morawiecki kormányfő és Jaroslaw Kaczynski, a nemzetvédelmi és belbiztonsági ügyekért felelős kormányfőhelyettes részvételével megtartott tanácskozás után Duda úgy értékelte: különféle forgatókönyvek lehetségesek, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök elismerte a délkelet-ukrajnai szakadár területek függetlenségét, és a szeparatistákat ennek nyomán "most szabályos orosz egységek erősítik meg".
    

Duda aláhúzta az Európai Unió és a NATO egységének, valamint "komoly szankciók" kivetésének a szükségességét. Hangsúlyozta továbbá: lengyelországi viszonylatban, valamint a szövetséges államok körében egy új biztonsági berendezkedést kell megvitatni. Duda ebben az összefüggésben az orosz egységek fehéroroszországi jelenlétére is rámutatott. "Sok minden arról tanúskodik, hogy nem vonják vissza őket", ez pedig megfelelő lépéseket tesz szükségessé - jelentette ki.
    

Meg kell erősíteni a NATO keleti szárnyát, efelől a térségben senkinek sincs kétsége - nyomatékosította. Jaroslaw Kaczynski a lengyel fegyveres erők "komoly fejlesztését", valamint a "fegyveres erőkön alapuló valódi szövetségek" építését nevezte szükségesnek. "Lengyelországnak biztonságot kell garantálni, Ukrajnát meg kell menteni" - jelentette ki. "Ukrajna megmentése", területi egységének megőrzése Kaczynski szerint Lengyelország és az egész Európa stratégiai érdeke, valamint a nemzetközi jog globális érvényességének kérdése is.
    

Mateusz Morawiecki a helyzet politikai és diplomáciai megoldása mellett kiemelte a "megfelelő hatású", Vlagyimir Putyin orosz elnököt "a további agressziótól" visszatartó szankciók szerepét. Szorgalmazta az európai energetikai, klíma- és nyersanyag-politika átértelmezését is, azzal érvelve, hogy Oroszország erejét éppen a nyersanyagforrásai adják.
    

Elképzelhetetlennek nevezte, hogy Ukrajnában "emberek fognak meghalni, Nyugat-Európa pedig, mintha mi sem történne, folytatja a gazdasági együttműködést" Moszkvával. Ebben az összefüggésben a kormányfő az Északi Áramlat-2 orosz-német gázvezetéket, az európai gázszállításokat említette. "Lehetetlen normális üzleteket kötni egy támadóval, aki sérti a nemzetközi jogot, más országok szuverenitását" - fogalmazott Morawiecki.
    

A varsói sajtókonferenciával egyidőben Olaf Scholz német kancellár bejelentette: Berlin felfüggeszti az Északi Áramlat-2 üzembe helyezésének folyamatát. A bejelentésre Morawiecki a sajtóértekezlet után a Facebook közösségi honlapján reagált. "Pozitív hír, mindazonáltal sokkal messzemenőbb lépéseket várunk" - olvasható a bejegyzésben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com