EASO: tovább csökkent az EU-ban benyújtott menedékkérelmek száma 2018 első felében

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Mintegy 15 százalékkal csökkent az Európai Unió tagországaiban benyújtott menedékkérelmek száma az idei év első felében 2017 azonos időszakához képest - írta hétfőn közzétett jelentésében az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO).A helyzetértékelés szerint 2018 első hat hónapjában 301 ezer menedékkérelmet adtak be az uniós tagállamokban, illetve Norvégiában és Svájcban, ami 15 százalékos csökkenést jelent a tavalyi adatokhoz képest. A dokumentum arról tanúskodik, hogy idén eddig havonta átlagosan mintegy 50 ezer nemzetközi védelem iráni kérelmet adtak be a vizsgált országokban, júniusban 51 ezret, 1600-zal kevesebbet, mint májusban.

    
A számok azt mutatják, hogy a helyzet stabil, a tavalyi nagyjából 43 százalékos csökkenés után továbbra is folyamatosan mérséklődik a benyújtott menedékkérelmek száma - emelte ki az EASO. A kérelmezők legnagyobb csoportját a szíriaiak, az afgánok, az irakiak, a pakisztániak és a nigériaiak tették ki júniusban. A szervezet emellett megjegyezte, hogy számottevően megemelkedett a törökök és a venezuelaiak száma az utóbbi időben.
   

A megvizsgált elsőfokú beadványok 32 százalékát bírálták el pozitívan, ami 10 százalékpontos visszaesést jelent. A kérelmek elismerésének aránya a szíriai és az eritreai állampolgárok, valamint a hontalanok körében volt a legmagasabb. Az elsőfokú határozatra váró, függő ügyek száma június végén 420 ezer volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com