EB: egy év alatt hét százalékkal nőtt a Kanadába irányuló uniós export a szabadkereskedelmi egyezmény nyomán

Pozitív eredményeket hoz az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA), az észak-amerikai országba irányuló uniós kivitel hét százalékkal nőtt a szerződés egy évvel ezelőtti ideiglenes hatályba lépése óta a pénteken közzétett statisztikák szerint."A megállapodást immár egy éve alkalmazzák, és elégedett vagyok az eredményekkel. Már most is van okunk ünnepelni" - mondta Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos.

Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint egyes ágazatok különösen jól teljesítettek: a gépek és a mechanikus berendezések kivitele több mint nyolc százalékkal nőtt, a gyógyszerek esetében ez a szám 10 százalék, de hasonlóan jól teljesített a parfümök és kozmetikai termékek, cipők, ruházati cikkek exportja is.

    
A gyümölcsök és diófélék exportja 29 százalékkal, a csokoládéé 34 százalékkal, a pezsgőé 11 százalékkal, a whisky-é pedig 5 százalékkal emelkedett. A CETA rendelkezései 2017. szeptember 21-e óta vannak érvényben, az egyezmény azonban teljes mértékben és véglegesen csak akkor fog hatályba lépni, ha az összes uniós tagország ratifikálta.
    

Az ideiglenes hatályba léptetés alapvetően azokra az előírásokra vonatkozik, melyek az unió kizárólagos hatáskörébe tartoznak. Nincs azonban ezek között például az egyik legkényesebb kérdés, így a külföldi beruházásokat eszközlő multinacionális vállalatok továbbra sem emelhetnek panaszt és kérhetnek kártérítést döntőbíróságon olyan állam ellen, amely az érdekeiket sértő döntést hoz.
    

A szabadkereskedelmi megállapodást hosszas egyeztetést és tiltakozást követően 2016-ban írták alá. Egyes bírálók szerint az egyezmény általános deregulációt von majd maga után, és korlátozza a nemzeti kormányok mozgásterét. A tiltakozás ráadásul ismét fellángolt az utóbbi hónapokban, miután Olaszország új populista kormánya azzal fenyegetett, hogy nem fogják ratifikálni a szerződést a római parlamentben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com