EB: Erdogan állításaival ellentétben az unió teljesíti a pénzügyi kötelezettségvállalásait

A török elnök előző napi állításaival ellentétben az Európai Unió eleget tesz pénzügyi kötelezettségvállalásainak és nagyban hozzájárul a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek ellátásához - hangsúlyozta Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság (EB) vezető szóvivője kedden Brüsszelben.

"Az Európai Unió teljesíti a vállalásait, az ezzel ellentétes állítások nem igazak" - mondta újságírói kérdésre válaszolva a bizottsági szóvivő.

eu zászló

Sajtótájékoztatóján Szkínász elmondta, hogy a felajánlott 3 milliárd euróból mintegy 740 millió eurót már elkülönítettek a törökországi menekültek számára. Nevük elhallgatását kérő uniós tisztségviselők ugyanakkor arról számoltak be, hogy ebből az összegből még csak 105 millió eurót utaltak át ténylegesen.

A szóvivő kijelentette, hogy Brüsszel még a hónap vége előtt újabb 1,4 milliárd eurót fog jóváhagyni a Törökországban tartózkodó menekültek ellátására és az őket befogadók támogatására, kiemelte azonban, hogy ezeket a pénzeket nem az ankarai kormány kapja.

Szkínász hangsúlyozta, hogy a törökországi fejlemények dacára az Európai Unió továbbra is teljesíteni fogja a felek közötti migrációs egyezményben foglaltakat, s bízik benne, hogy Ankara is így fog tenni.

Recep Tayyip Erdogan török államfő arról beszélt egy hétfői televíziós interjúban, hogy az unió nem tartja magát a márciusban kötött migrációs megállapodáshoz és nem folyósítja a menekültek ellátásához megígért támogatásokat. Azt mondta, hogy Törökország eddig mindössze 1-2 millió eurót kapott meg a beígért támogatásból.

"Az európai kormányok nem őszinték" - fogalmazott Erdogan az ARD német közszolgálati televíziónak adott interjújában.

A március 18-án kötött EU-török megállapodás értelmében Törökország visszafogadja a területéről Görögországba érkező menekülteket, cserébe első körben 3 milliárd euró hozzájárulást kap a menekültek ellátásához, és az unió befogad ugyanannyi szíriai menekültet, amennyi a megállapodás életbe lépésétől számítva illegálisan átkel a görög-török uniós külső határon.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com