Edward Snowden igaz beszéde – interjú

Világ szerte a fővonalas médián szerepel Edward Snowden ügye, mint az első számú közellensége Amerikának. Majd az internetes hírportálok is szólnak a történetről egészen más megközelítésből.


Létezik egy közmondás, mely szerint „Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél”. Talán a világ eseményeit nem is szélbe, hanem viharban határozhatnánk meg, amelyet Edward Snowden személyesen megtapasztalt munkája során. Ha egy hír felröppen, az lehet akár, pontos, vagy éppen megvezető, és figyelemelterelő is.

es2


Ezek a hírek bizony felröppentek, és bármi is a háttere a médiumoknak, mind Edward tevékenységére térnek ki így, vagy úgy!

Most az ő szemszögéből láthatjuk, hallhatjuk, olvashatjuk az igazságot, amit megtapasztalt.

A rendkívül szerény fiatalember beszél a világhatalomról, a globális megfigyelésekről, és az emberi elmében megfogalmazódó valóságos kialakult konspirációs elméletekről.

Galéria
g1
il
o


Az interjú során Edward beszél félelmeiről, aggodalmairól, és arról, hogy a jelen lévő rendszer elől nem lehet elbújni. Akár a lehallgatások során egy félreértelmezett telefonbeszélgetés alapján az ártatlan emberek életét fenekestől felforgathatják!

Galéria
g1
il
o


"Tudni fogják, hogy a kormány meddig megy el annak érdekében, hogy egyoldalú hatalmat biztosítson saját magának azzal a céllal, hogy még nagyobb befolyást szerezzen a társadalom és a globális társadalom fölött. Végül eljön az idő, amikor a politika azért fog megváltozni, mert a rendőrállam tevékenységeit korlátozó egyetlen dolog a politika lesz. Még a más, szuverén kormányokkal kötött megállapodásainkat is a politika meghatározásának fogjuk tekinteni, nem pedig a törvény meghatározásának. Emiatt új vezetőt fognak választani, megnyomják a kapcsolót, azt mondják: a válsághelyzet miatt, a Világot fenyegető veszélyek miatt, egyes új és nem várt veszélyek miatt nagyobb autoritásra és még több hatalomra van szükségünk. Ennél a pontnál az emberek már semmit sem tehetnek, hogy szembeszegüljenek. Kulcsrakész önkényuralom lesz” – mondta Edward Snowden nyilatkozatában.

A lényeg a két videó, amely Edward Snowden tapasztalatait tartalmazza!





(Kontrollblog)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com