Egészségügyi miniszter: Zágráb nem elégedett az oltakozás ütemével

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: A horvát kormány nem elégedett koronavírus elleni védőoltások beadásának ütemével - jelentette ki Vili Beros egészségügyi miniszter hétfőn."Gyermekként mindannyian kaptunk oltást, és nem tettünk fel kérdéseket" - mondta a miniszter, hozzátéve: az elmúlt száz év egyik legnagyobb járványa zajlik, az emberek pedig nem akarják kihasználni azokat az előnyöket, amelyeket a tudomány és az orvosi szakma kínál számunkra. "Ez felfoghatatlan számomra" - jelentette ki.
    

A Jutarnji List című napilap hétfőn arra emlékeztetett, hogy Horvátországban éppen egy évvel ezelőtt adták be az első védőoltásokat. Az elvárások nagyok voltak, az érdeklődés azonban elmaradt. A lakosságnak mindössze 51,7 százaléka vette fel mindkét vakcinát. Ezzel Horvátország jóval az európai uniós átlag alatt teljesített. A helyzet csak Szlovákiában, Romániában és Bulgáriában rosszabb - írta a lap.
    

A valamivel több mint négymilliós országban az elmúlt 24 órában 560 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid-19 betegségben ötvenen hunytak el. Kórházban 1872 beteget ápolnak, közülük 247-an vannak lélegeztetőgépen. Horvátországban eddig 2 251 603-en kaptak védőoltást, közülük 2 119 974-en már a második adagot is felvették.
    

A szomszédos Szlovéniában hétfőre 698 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és a fertőzés következtében kilenc beteg halt meg. Kórházban 592 beteget ápolnak, közülük 201-en vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 247 940-en kaptak védőoltást, közülük 1 186 536-an már a második adagot is felvették.
    

Bár Szlovéniában csökken a napi új fertőzöttek száma, a szakértők arra számítanak, hogy az omikron variáns megjelenése januárban újabb, ötödik hullámot hozhat magával. Az ünnepek miatt mind Horvátországban, mind Szlovéniában kevesebb tesztet végeztek a hétvégén, mint a hétköznapokon szoktak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com