Egy felmérés szerint az erdélyi magyarok jobban tartanak a járvány gazdasági hatásaitól, mint a megbetegedéstől

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Egy júniusi felmérés hétfőn közölt eredményei szerint az erdélyi magyarok jobban tartanak az új típusú koronavírus-járvány gazdasági hatásaitól, mint a megbetegedéstől.A kolozsvári SoDiSo Research közvélemény-kutató cég június 5-17. között online kérdőíves felmérést végzett az Erdélyben élő, magyar etnikumú, felnőtt korú lakosság körében a járvány hatásairól.

A beérkezett 3068 válasz alapján megállapította: júniusra csökkent a válaszadók a miatti aggodalma, hogy elkapják a fertőzést. Míg ezt áprilisban a megkérdezettek 22 százaléka tartotta valószínűnek, mára már csak 16 százalék gondolja úgy, hogy nem tudja elkerülni a megbetegedést. A válaszadók 73 százaléka nem tartja valószínűnek, hogy megfertőződik.

   
A megkérdezettek relatív többsége (32 százaléka) vélte úgy, hogy hosszabb ideig együtt kell élnünk a vírussal, míg oltás nem lesz rá. Nagyon jelentős viszont (29 százalék) azoknak az aránya, akik megkérdőjelezik a vírus, a járvány létezését. A járvány negatív gazdasági hatásai enyhén mérséklődtek: a februárban foglalkoztatottak mintegy 80 százaléka ismét dolgozott májusban. Ez jelentős előrelépés az áprilisi 63 százalékhoz képest. Májusban a válaszadók 10 százaléka volt kényszerszabadságon vagy munka nélkül. Továbbra is nagyon magas (61 százalék) azok aránya, akik saját pénzügyi helyzetük romlására számítanak a járvány miatt.
    

A román kormány intézkedéseinek a megítélése az elmúlt hónapokban gyökeresen megváltozott. Míg április elején a válaszadók 68 százaléka egyetértett a kormány járványügyi intézkedéseivel, 81 százaléka pedig még a kijárási korlátozásokat is helyeselte, mára a megkérdezettek 71 százaléka elégedetlen az egészségügyi helyzet kezelésével, 82 százalékuk pedig elégtelennek tartja a kormány gazdasági intézkedéseit.
    

A felmérést készítő SoDiSo Research "a hatékony óvintézkedések paradoxonjának" tekintette, hogy a sikeres korlátozások visszatekintve szükségtelennek látszanak. SoDiSo Research közölte: a módszertani közelítések ellenére a felmérés nem minősül reprezentatívnak, de eredményei jó becslésnek tekinthetők az internethasználó, legalább általános iskolai végzettséggel rendelkező 18-80 éves erdélyi magyar populációra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com