Egy nagyvállalat több mint 100 alkalmazottja ellen adtak ki elfogatóparancsot

A Kaynak Holding és leányvállalatai 110 vezetője, partnere és dolgozója ellen adtak ki elfogatóparancsot pénteken Törökországban azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban áll a tavalyi puccskísérletért felelőssé tett gülenista mozgalommal - jelentette az Ihlas török hírügynökség.Az érintettek állítólag tagjai az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózatnak, finanszírozták a fegyveres terrorszervezetnek nyilvánított mozgalmat, megsértették az adományozásról szóló törvényt és szándékos csalást követtek el. A pénteki razziának Isztambul a központja, de a rendőrségi fellépés még további 23 tartományra kiterjed, köztük Ankarára, Izmirre, Bursára és Eskisehirre is.

    
A Kaynak (Forrás) Holding már a puccskísérlet előtt elhíresült gülenista kötődéséről, vállalatainak élére fokozatosan kormánymegbízottakat nevezett ki a török vezetés. Egy korábbi razzia keretében idén júniusban 34 embert már előzetes letartóztatásba helyeztek a nagyvállalattól. Napközben Ankarában és további hét tartományban elfogatóparancsot adtak ki másik 38 ember ellen is. Ők időközben bezáratott gülenista magániskolák alkalmazottai voltak és feltehetően használták azt a ByLock nevű titkosított üzenetküldő programot, amelyen keresztül a hatalomátvételi összeesküvést szervezték.
    

Ankara szerint Gülen hálózata hosszú évek alatt szivárgott be az állami, valamint a magánszférába, és ebben a folyamatban a hitszónok egyebek mellett saját vállalkozásaira, iskoláira támaszkodott. Törökországban tavaly július 15. óta több mint 134 ezer embert vettek őrizetbe, legalább 50 ezret - köztük üzletembereket, tanárokat - pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-mozgalomhoz és azon keresztül a puccskísérlethez.


Az államosított cégek száma megközelíti az ezret. Az azóta is mindennapos tisztogatások nem közvetlenül csak a katonai puccs résztvevőit sújtják, hanem Gülen feltételezett támogatóit is. Az Európai Unió számos vezető politikusa úgy véli, hogy az összeesküvésre adott török válasz túlzó, és ezáltal az ország egyre inkább távolodik az európai értékektől.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com