Egy repülési szakértő szerint csak "hülyítik a médiát" - elméletek az eltűnt maláj gép kapcsán (Cikkünk új elméletekkel frissült!)

Egy világsztár tudni véli, hová lett a maláj repülőgép. Ugyanis internetes közösség is kutathat az eltűnt gép után műholdas felvételeken.


Az eltűnt maláj gép kapcsán az összeesküvés-elmélet oltárán áldozik a világ, ki komolyabban, ki komolytalanabbul. Több elméletet osztunk meg most: többek között az egyik egy világszerte ismert botrányhősé, a másik egy a VS.hu által megkérdezett repülési szakértőtől származik.



A Nirvana egykori legendás frontemberének hírhedt nője, Courtney Love úgy véli, megfejtette a világot feszültségben tartó eltűnt maláj repülőgép rejtélyét, legalábbis a gép rejtekhelyét - írja a Metro. Mindezt természetesen közzétette a Twitteren. Közben érdekesebb hír, hogy a VS.hu-nak egy név nélkül nyilatkozó hivatásos pilóta azt mondta, szerinte a katonai szervezetek biztosan tudják, hogy hol van a március 8-án szombaton eltűnt repülőgép.

Courtney Love szerint az óceánba zuhant a Boeing 777-es, pontos koordinátákat is megad erre nézve. A családokért imádkozó híresség azt írja, az alábbi fotón egy repülőt és olajfoltot vél felfedezni - a kis kezével elővett piros tollal jelzi a műholdas felvételen, hogy hol, Pulau Perak szigetétől nem messze. (Hát nem vagyunk benne biztosak, hogy a teória megszületése előtt a drogbotrányairól elhíresült Courtney esetleg nem ment végig egy kondenzcsíkon...)

Bi6mCbxCIAAbJo7.png large.png Ezt a képet posztolta Courtney Love, ahol bejelölte az olajfoltokat és a repülőt is

Viccet félretéve: Courtney azt írta, nem szakértő, meg egyébként is "mit tudhat ő"? Az általa használt felvétel a Tomnod-ról való. A Digital Globe Tomnod közösségi térinformatikai adatgyűjtő oldalán műholdas felvételek alapján próbálnak azonosítani különböző objektumokat - önkéntesek egy 24 ezer négyzetkilométeres területről műholdképeket kaptak, ha bármilyen gyanús jelet (olajfolt, roncs) észlelnek, azt jelölik. Múlt pénteken a Haszon azt írta, eddig 645 ezer bejelölés történt.

malajzia_repulo_2 A VS.hu illusztrációja

A VS.hu által megkérdezett szakértő viszont nem arról beszélt, hogy sejtése lenne a gép hollétéről, ellenben úgy véli, kizárt, hogy a katonai szervezetek ne tudnák, a gép még több ezer kilométert repült vagy lezuhant. Mint fogalmazott, a tájékoztató szervek "hülyítik a médiát", egymásnak ellentmondó hírek látnak napvilágot, de a katonai radarok biztos, hogy észlelték a gépet - tette hozzá.

A gépet utoljára a Malaka-szorosban lévő szigetnél, Pulau Perak szigeténél mérték be. A szakértő kifogásolja a maláj hatóságok félrevezető kommunikációját. A repülő egy katonai radar adatai szerint ellentétes irányban, több száz kilométerre is kerülhetett eredetileg kijelölt útvonalától. Először az irányt váltó és katonai radar által észlelt gépről beszéltek a maláj hatóságok, majd egy napra rá a malajziai légierő parancsnoka cáfolta ezt a nyilatkozatát. A Malaysian Airlines pedig a járat eltűnése után csak órákkal jelentette be a gép eltűntét.

malaysia flight 370 passenger relative cries Hozzátartozók a Pekingi Nemzetközi Repülőtéren

Az eltűnt maláj gép egyik kommunikációs rendszerét még a pilóták irányítótoronytól való kijelentkezése előtt kikapcsolták, írja az Index a BBC-re hivatkozva. A szándékos kikapcsolás gyanúja azért merült fel, mert a pilóták csak 14 perc múlva köszöntek el a toronytól. Kommunikációs rendszer híján nem kap a földi irányítás információkat a gépről, így támadt fel az a gyanú, hogy a két pilótának is szerepe lehetett a gép eltérítésében. Bár csak tapasztalt pilóta képes földi irányítás és a kommunikációs rendszer nélkül elkerülni a radarokat, ismerősök szerint a kapitány és a másodpilóta ártatlan, a légitársaság pedig arról számolt be, a két férfi nem kérte, hogy együtt repülhessen.

Közben közzétettek egy videót a kapitány és a másodpilóta reptéri biztonsági ellenőrzéséről, íme:

http://youtu.be/MKRGDu0FmmE

Az Independent szerint felmerült olyan elképzelés is, hogy maláj hatóságok vizsgálják azt a lehetőséget, miszerint a gép egy észak-nyugat afganisztáni tálib bázison van. Egy amerikai hobbipilóta véleménye szerint a Boeing 777-es azért maradt észrevétlen, mert a Singapore Airlines egy járatának radarárnyékában repült - Észak-Indiában vagy Afganisztánban landolhatott.

Ima a túlélőkért a malajziai reptéren

Kazahsztántól Ausztráliáig keresik az eltűnése után öt órával is jeleket adó gépet, ennyi idő alatt ugyanis messzebbre is repülhetett. Ausztrália irányítja az Indiai-óceán déli részén zajló keresést, a kutatásban huszonhat ország vesz részt - írja az MTI. A repülő Kazahsztán vagy Kirgizisztán körül nem lehet, egy állam sem adott jelzést ismeretlen gépről, az Indiai-óceán déli részét viszont nem figyeli sok radar, hiszen a Föld egyik legeldugottabb része, írja az Index, hozzátéve, ha itt zuhant le, a mély óceánban nem lesz könnyű megtalálni.

Időközben egy pilóta, nevezetesen Chris Goodfellow is előállt egy elképzeléssel. Szerinte komoly vészhelyzet, mégpedig tűz okán, vette a repülőgép az éles balra kanyart, a kapitány pedig a legközelebbi reptérre szerette volna eljuttatni a Boeing 777-est, hogy megmentse a gép utasait. Ez akkor a Palau Langkawiban található reptér volt - osztotta meg a külföldi sajtó a pilóta elgondolását, számol be az Index.

Chris Goodfellow

A gépeltérítésről szóló teóriát erősíti a kommunkációs rendszerek lekapcsolása, viszont Goodfellow szerint tűz esetén adja magát a rutin: kiiktatni a nem olyan fontos rendszereket, a tűz forrását keresendő. (A tűzelméletben egy másik pilóta is egyetért vele.) Az Index viszont egy a Business Insider-nek nyilatkozó pilótára is hivatkozik, aki szerint a kommunikációs rendszer felfüggesztése egyáltalán nem szerepel a rutinelőírások között vész esetén.


Hogy miért nem jelezték a tüzet? Goodfellow szerint azért, mert túlságosan lefoglalta őket maga a tűz. Felmerül a jogos kérdés: tűz esetén miért köszönt el jó éjt kívánva a másodpilóta, miután az egyik kommunikációs rendszert kikapcsolták? Goodfellow mégis azt magyarázza, a gép egyszerűen lezuhant, a fedélzetén megfulladt pilótákkal együtt.


A Business Insider által megszólaltatott harmadik pilóta kizárja, hogy a pilóták elkábultak volna a füstben, mivel rendelkezésükre áll oxigénmaszk. A New York Times pedig azzal cáfolja a tűzelméletet, hogy akkor miért programozták át az irányításért felelős számítógépet, tűz esetén a manuális irányítás a kézenfekvő - írja az Index.



Az Origo pedig arról ír, hogy fehér alapon piros jelzésű repülőt láttak a Malajziától olyan 3200 kilométerre lévő Maldív-szigetekhez tartozó Kuda Huvadhoo felett az ominózus szombati napon.

A Haveeru maldív napilapnak nyilatkozó szemtanú azt mondta, hogy ilyen alacsonyan szálló gépet még nem volt alkalma megfigyelni a sziget felett, biztos, hogy nem hidroplán volt, állítja, hogy tisztán ki tudta venni még a gép ajtajait is, olyan közel volt hozzá. A helyi lakosok szerint a gép északról délkelet felé repült. Egy repülési szakértő elképzelhetőnek tartja, hogy az MH370-es gép volt az, amit a helyiek láttak. Időközben Hishamuddin Huszein, Malajzia közlekedési minisztere bejelentette, alaptalanok a helyi lakosok beszámolói.

Forrás: vs.hu, metro.co.uk, index.hu, haszon.hu, dailymail.co.uk, mirror.co.uk

Hozzászólások

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

http://ujhazak.com