Egy szaharai repülőgép tragédia megható emlékhelye

A Brazzaville és Párizs közötti francia repülőtársaság gépe az UTA 772 es járata ellen 1989-ben egy értelmetlen merényletet követtek el.


A Kongói Köztársaság fővárosából Brazzaville-ből értelmetlen terrorcselekményt hajtottak végre a menetrendszerűen közlekedő utasszállító repülőgép ellen. A „dicsőséges” akció 170 ártatlan ember életét követelte.

1

A menetrend szerint közlekedő gép Brazzaville-ből a Kongói Köztársaság fővárosából szállt fel és Csád fővárosába N’Djamenaba szállt, majd innen Párizsba repült. A csádi felszállást követően, amikor a gép már 10.700 méter magasan repült, bomba robbant a fedélzeten. A gép szinte elemeire hullott, majd a Bilma közeli szaharai sivatagba csapódott bele. A hat líbiai merénylő 155 utas és a 15 létszámú legénység életét oltotta ki.

2

Az indíték nagy valószínűséggel az lehetett, hogy a líbiai és csádi háborúban a franciák Csádot támogatták.

3

A tragédia hatására a családtagok megalapították az ún. “Les Families de l’Attentat du DC-10 d’UTA” csoportot. Az alapítók a hozzátartozókkal és helyiekkel együtt egy emlékhelyet alakítottak ki 2007-ben. Amikor a helyszínre értek, megrázó látvány tárult eléjük. A pilótafülke maradványait és néhány széket találtak csak a helyszínen.

4

Az oda utazók megalkották a legegyedülállóbb emlékhelyet, amit egy terrorcselekmény következtében elhunyt hozzátartozóik emlékére állítottak.

5

6

7

A Dc10 es gép sziluettjét fekete kövekből rakták ki. A gép orra Párizs felé mutat. A sziluett körét 170 darab tükörrel rakták körbe. A repülőgép roncsaiból az eredeti szárnyakat a helyszínre vitték 10 mérföld távolságból, amelyen elhelyezték az áldozatok névsorát.

8

9

10

11

12

Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com