Egy sztálinista lengyel vérbíró kiadatásának elutasítása miatt bekérették Varsóban a svéd nagykövetet

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Bekérették kedden a lengyel külügyminisztériumba Svédország nagykövetét, amiért Stockholm elutasította az európai elfogató parancs alapján körözött,  emberiesség elleni bűntettek elkövetésével vádolt Stefan Michnik volt lengyel sztálinista vérbíró kiadatását."Felháborodásunkat jeleztem a nagykövet úrnak" - számolt be sajtóértekezletén Szymon Szynkowski vel Sek lengyel külügyminiszter-helyettes arról a megbeszélésről, amelyet a svéd nagykövettel Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő személyes megbízásából folytatott.  Reményét fejezte ki, hogy Svédország mégis kiadja Michniket.

    
A lengyel diplomata a bírót "az egyik legjellegzetesebb személynek" jellemezte azok közül, akik  a "bűnöző kommunista rezsimet" szolgálták. Lengyelország tavaly ősszel adott ki elfogatóparancsot a 89 éves Michnik ellen, Svédország ezt február elején utasította el azzal érvelve, hogy a gyanúsított svéd állampolgár, és a neki tulajdonított tettek elavultak.
    

A lengyel külügyminiszter-helyettes aláhúzta, hogy Lengyelország Michniket "az emberiesség elleni bűncselekmények kategóriájába tartozó kommunista bűntettek" elkövetőjének tartja, ezek pedig a nemzetközi jog értelmében nem avulnak el. Svédország is köteles betartani ezt a jogot - hangsúlyozta Szynkowski vel Sek. Az emberi jogok betartása szempontjából az ügy Varsó és feltehetőleg Stockholm számára is alapvető fontosságú - hangsúlyozta.
    

Aláhúzta: Michnik a kommunista hatalom által politikai ellenfeleknek tartott személyek megsemmisítésére törekedett. A lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének (IPN) ügyészi tagozata harminc, emberiesség elleni bűntett elkövetésével gyanúsítja Michniket. Ezeket 1952-1953-ban követte el, amikor a varsói katonai kerületi törvényszék bírájaként halálos és börtönbüntetést előíró ítéleteket hozott a második háború idején és az ezt követő években a német és a szovjet megszállás ellen harcoló lengyel katonák ellen.
    

A gyanúsítottra akár életfogytiglani büntetés is kiszabható. A volt bíró egyébként Adam Michniknek, a Gazeta Wyborcza lengyel balliberális napilap főszerkesztőjének féltestvére. A svéd bíróság már 2010 novemberében elutasította a varsói katonai kerületi bíróság korábbi, kisebb súlyú bűncselekmények miatt Michnik ellen kiadott európai elfogató parancsát. Uppsala város kerületi bírósága akkor a svéd jog értelmében elévültnek találta a gyanú szerint elkövetett tetteket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com