Egy újabb, migránsokat mentő hajó kikötését utasította el az olasz belügyminiszter

Sárközy Júlia az MTI tudósítója jelenti: Matteo Salvini olasz belügyminiszter szerint Németországba kell vinnie a migránsokat a Sea-Eye német nem kormányzati szervezet (NGO) hajójának, amely 64 bevándorlóval a fedélzetén a Málta és Lampedusa közötti tengerszakaszra ért csütörtökön és kikötést kért Olaszországban.Matteo Salvini szokása szerint közösségi oldalán jelentette be döntését. Az olasz kikötők továbbra is zárva maradnak az illegális migránsokat szállító, az embercsempészekkel összejátszó civilszervezetek előtt - hangoztatta az olasz belügyminiszter. Hozzátette: mivel német szervezetről van szó, a hajó Németországban van bejegyezve és a kapitány is Hamburgból származik, "vigyék őket Hamburgba!".

    
Salvini megjegyezte, az embercsempészek egyre agresszívebbek, az NGO-k pedig problémákat teremtenek. Hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság biztonságosnak nyilvánította a líbiai kikötőket. A szervezet Alain Kurdi nevű hajója a líbiai Zuara területéhez tartozó vizeken vette fedélzetére az embereket, miután a gumicsónakjuk elsüllyedt. A mentési művelet a líbiai kutatási és mentési (Sar-) zónában történt. A civil hajó nem várta meg a líbiai parti őrség helyszínre érkezését, biztonságos kikötőt kért a máltai és olasz hatóságoktól.
    

A 64 fedélzeten tartózkodó ember között tíz nő és hat gyerek van. A szicíliai Palermo városának polgármestere, Leoluca Orlando jelezte, hogy kész befogadni a Sea-Eye hajóját. A dél-olaszországi partokon legutóbb az Olaszországban bejegyzett Mediterranea Saving Humans szervezet Mare Jonio nevű hajója kötött ki március 19-én ötven migránssal, akiket szintén a líbiai vizeken vettek fedélzetre. A hajót az olasz hatóságok lefoglalták, a hajó kapitánya és a szervezet vezetői ellen eljárás indult illegális migráció pártolása címén. Azóta a Mare Jonio lefoglalását megszüntették, a hajó április eljejétől már a szicíliai Marsala kikötőjében készül az újraindulásra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com