Egyelőre alacsony a részvétel a szerbiai választásokon

Egyelőre alacsony a részvétel a vasárnapi szerbiai választásokon, amihez feltehetően hozzájárul az eső és a hirtelen jött lehűlés is: 10 óráig a választásra jogosultak 8,85 százaléka adta le voksát, míg a két évvel ezelőtti előre hozott parlamenti választásokon ez az arány 9,06 százalék volt - közölte a szerbiai országos választási bizottság (RIK).

A szavazóhelyiségek 7 órai megnyitása óta sehol sem történt nagyobb rendellenesség - mondta Dejan Djurdjevic, a bizottság elnöke.

választás

A részvételt a Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ (CeSID) is követi. Adataik szerint vasárnap 9 óráig a választásra jogosultak 5,2 százaléka járult az urnák elé, ez körülbelül ugyanakkora arány, mint két éve, akkor 9 óráig az állampolgárok 5,3 százaléka szavazott.

A felmérések azt mutatják, hogy 20 óráig 50-52 százalékos lesz a részvételi arány.

A parlamentbe jutáshoz a szavazatok legalább 5 százalékának a megszerzése szükséges, ám ez nem vonatkozik a nemzeti kisebbségekre.

Az ő esetükben az úgynevezett természetes küszöb érvényesül, ami azt jelenti, hogy annyi kisebbségi képviselő kerülhet be a parlamentbe, ahányszor az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot megszerzi a párt. Ez - részvételtől függően - áltálában 12-16 ezer szavazatot jelent.

A kisebbségi pártoknak tehát az kedvez, ha viszonylag alacsony a részvétel, ám saját támogatóik nagy számban vonulnak az urnák elé.

A választópolgárok 7 és 20 óra között adhatják le voksaikat. Előzetes, nem hivatalos eredmények már 21 óra után várhatók, a választási bizottság első eredményeit 23 óra körül teszik közzé. A végleges eredményeket legkésőbb április 28-ig kell nyilvánosságra hozni.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com