Egyelőre mégsem mond le az észak-macedón miniszterelnök

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Zoran Zaev észak-macedón miniszterelnök elhalasztotta a korábban bejelentett lemondását addig, amíg nem stabilizálódik országa helyzete - közölte szerdán a Vesti.mk szkopjei hírportál.A Zaev irányította Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) vezetése kedd este tárgyalt a kialakult helyzetről, és a pártvezetés úgy döntött, nem jött még el az ideje annak, hogy a miniszterelnök lemondjon a kormány vagy a párt irányításáról. Az indoklás szerint Zoran Zaev a lemondással megvárná a decembert, amikor kiderülhet, megkezdi-e az Európai Unió a csatlakozási tárgyalásokat Észak-Macedóniával.
    

Hrisztijan Mickoszki, a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjának (VMRO-DPMNE)  elnöke vasárnap közölte, meg kell vizsgálni, hogy mely pártok vannak többségben a parlamentben, és azoknak kell kormányt alakítaniuk. Ezért az ellenzék a kormány elleni bizalmatlansági indítványt nyújtott be,  amelynek vitája csütörtökön kezdődik a parlamentben.
    

Észak-Macedóniában október 31-én tartották az önkormányzati választások második fordulóját, amelyen a szociáldemokraták elveszítették a főváros polgármesteri posztját, és csak kevés településen tudtak nyerni. Zoran Zaev ezt követően jelentette be lemondását a kormányfői és a pártelnöki posztról. Hozzátette azonban, hogy a lemondása ellenére nem kell előrehozott parlamenti választást tartani, a törvény értelmében ugyanis választások nélkül is megállapodhatnak abban, hogy ki lépjen a távozó kormányfő helyére. A VMRO-DPMNE szerint viszont igenis meg kell kérdezni az embereket, kit szeretnének az ország élén látni, mert az önkormányzati választás eredménye alapján nem a szociáldemokratákat.
    

Zoran Zaev 2017 óta volt Észak-Macedónia miniszterelnöke, és vezetése alatt nyílt meg a lehetőség az ország előtt az Európai Unióhoz történő csatlakozásra, miután kormánya rendezte Görögországgal az évtizedek óta tartó névvitát. Az EU azonban egyelőre nem adott szabad jelzést a csatlakozási tárgyalásoknak, viszont a volt jugoszláv tagköztársaság immár Észak-Macedónia néven tavaly csatlakozott a NATO-hoz.
   

A tavalyi parlamenti választáson a szociáldemokraták csak egy hajszállal előzték meg jobboldali riválisukat, így a 120 tagú parlamentben 62 képviselőjük lett. A hétfőn benyújtott bizalmatlansági indítványt 61 képviselő írta alá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com