Egyelőre nem indul túlzottdeficit-eljárás Olaszország ellen

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Nem indít túlzottdeficit-eljárást Olaszország ellen az Európai Bizottság, amennyiben a római parlament az év vége előtt megszavazza a kormány által javasolt új költségvetési tervezetet - jelentette be szerdán a brüsszeli testület.Guiseppe Conte olasz miniszterelnök a múlt héten arról számolt be, hogy kormánya kész a bruttó hazai termék (GDP) 2,04 százalékára csökkenteni a jövő évi hiánycélt az eredetileg kitűzött 2,4 százalékról. Nem részletezte, hogy pontosan miként szorítanák le a deficitet, csak annyit mondott, hogy a tervezettnél több állami tulajdont fognak privatizálni és a gazdasági bővülés is magasabb lesz a vártnál.

    
Korábban arról lehetett olvasni, hogy az Európai Bizottság szerdán fog javaslatot tenni a végső esetben pénzügyi szankciókkal is fenyegető eljárás megindítására, a jelek szerint azonban végül elfogadta a testület a római ajánlatot. "Az elmúlt hetek intenzív tárgyalásai nyomán sikerült megoldásra jutnunk 2019-re vonatkozóan" - közölte Valdis Dombrovskis, a bizottság euróért felelős alelnöke.
   

"Ez a megoldás nem ideális, de lehetővé teszi a túlzottdeficit-eljárás elkerülését" - húzta alá, hozzátéve, hogy szorosan figyelemmel fogják követni a helyzetet. Az Európai Bizottság októberben korábban példátlan módon hivatalosan is elutasította a jövő évi olasz büdzsé tervezetét, miután Róma a felszólítások ellenére sem volt hajlandó korrekcióra. Az euróövezet államai támogatásukról biztosították Brüsszelt, ami megnyitotta az utat a túlzottdeficit-eljárás megindítása előtt.
    

Ennek keretében ajánlásokat küldhetnének Olaszországnak, nem teljesítés esetén pedig pénzügyi szankciókat is elfogadhatnának. A büntetés összege elméletileg a GDP 0,2 százalékát, a 3,4 milliárd eurót is elérhetné. Az alapvető probléma, hogy az új populista olasz kabinet az elődjénél lényegesen magasabb hiánycélokat tűzött ki a következő három évre, s ráadásul véget kívánna vetni a kiadások leszorítását célzó eddigi reformfolyamatoknak.
    

Olaszország államadóssága 2300 milliárd euró, a GDP 131 százaléka, ami a második legmagasabb arány az EU-ban, több mint duplája a 60 százalékos uniós plafonnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com