Egyelőre parkolót alakítanak ki a Sepsiszentgyörgy központjába szánt kulturális központ helyén

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Egyelőre parkolót alakítanak ki a Sepsiszentgyörgy központjába szánt kulturális és ifjúsági központ helyén, amelyet magyar állami támogatással akart felépíteni a város és Kovászna megye önkormányzata, valamint a Sapientia Alapítvány - számolt be pénteki lapszámában a Háromszék napilap Antal Árpád polgármestert idézve.A társult intézmények vezetői 2020 februárjában jelentették be, hogy a Sepsiszentgyörgy központjában álló, romos állapotban lévő egykori Bodok szálló és a környezetében álló épületek helyén Románia egyik legmodernebb kulturális és ifjúsági központját építik fel a magyar állam támogatásával. Az eredeti elképzelés szerint a létesítmény a Tamási Áron Színháznak, az M Studio Mozgásszínháznak, a Cimborák Bábszínháznak, a Bod Péter Megyei Könyvtárnak és az Erdélyi Művészeti Központnak adna otthont, de helyet kapna benne egy koncertterem is.
    

Antal Árpád elmondta: a városi és megyei önkormányzat, valamint a Sapientia Alapítvány társulásáról szóló önkormányzati határozatot a prefektus megtámadta a közigazgatási bíróságon. Ezt a határozatot a Brassói Táblabíróság jogerősen érvénytelenítette. Értelmezése szerint ez világos jelzés volt arra, hogy az önkormányzatok nem társulhatnak olyan jogi személlyel, melyet a magyar állam finanszíroz.


A Sapientia Alapítvány ugyanis a magyar kormánytól kapta volna támogatásként azt a négymilliárd forintot, mellyel belépett volna a társulásba. Ebből az összegből a kulturális központ terveit, valamint a majdani épületegyüttes megfelelő működését biztosító műszaki felszereléseket, eszközöket szerezték volna be. Az építkezés költségeit a két önkormányzat állta volna.
    

A társulás meghiúsítása a terv módosítását tette szükségessé, hiszen a telkek egy része is - amelyekre a létesítményt tervezték - a Sapientia Alapítvány tulajdonát képezi. Antal Árpád elmondta: az önkormányzat a Sapientia hallgatólagos beleegyezésével kisajátítja az alapítványi ingatlanokat, így minden érintett rész a város tulajdonába kerül, és lehetővé válik a telkek tömbösítése.
    

A polgármester tájékoztatása szerint télen kezdődhet a tervezett létesítmény helyén álló épületek bontása, ám egyelőre parkolót létesítenek a felszabaduló területen. Antal Árpád idézte Orbán Viktor tusványosi tájékoztatását, mely szerint nem indulnak újabb határon túli beruházások a következő két évben, a magyar kormány a megkezdettek befejezésére összpontosít. Hozzátette: miután tisztázzák, milyen funkciói maradnak az épületnek, nemzetközi tervpályázatot írnak ki.
    

"Ez eltolja a megvalósítás határidejét, de megteremti a lehetőséget, hogy egy olyan épület jöjjön létre, mely a belváros képének alakulása szempontjából a 21. század egyik legfontosabb beruházása lesz" - idézte a Háromszék napilap a polgármestert. Antal Árpád kitért arra, hogy Sepsiszentgyörgyön a kulturális központ mellett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem épületét tervezték felépíteni magyar állami támogatással. Annak érdekében, hogy legalább az egyik építése elkezdődjön, és biztosíthassák az építkezés befejezését, úgy döntöttek, hogy a kulturális központ terveire szánt négymilliárd forintot az egyetem épületének megépítésére fordítják. Azt is hozzátette: a kulturális és ifjúsági központ építésének kényszerű halasztása akár azt is lehetővé teszi, hogy mégis a magyar állam támogatásával épüljön meg a létesítmény.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com