Egyiptomi harci gépek támadták Líbiában az Iszlám Állam terrorszervezetet

Egyiptomi harci gépek támadták hétfőn Líbiában az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezetet megtorlásul azért, mert az lefejezte 21 kopt - egyiptomi keresztény - túszát.

egyAz egyiptomi hadsereg főparancsnokságának szóvivője hétfő reggel az állami rádió- és tévécsatornákon jelentette be az IÁ líbiai osztagaira mért légicsapásokat. A harci gépek kiképzőtáborokat és fegyverraktárakat támadtak, majd sértetlenül visszatértek Egyiptomba - mondta a szóvivő.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök vasárnap éjjeli televíziós beszédében már jelezte, hogy Egyiptom megtorolja a mészárlást. Az elnök néhány órával azután fordult a nyilvánossághoz, hogy az Iszlám Állam videofelvételt tett közzé a tömeges kivégzésről. Az IÁ líbiai ága január elején jelentette be, hogy foglyul ejtett egyiptomi keresztényeket, akik az építőiparban dolgoztak Líbiában. Szirt városából rabolták el őket.

Az éjszaka felszálló harci gépekről készült felvételek azóta is futnak a tévéadókon.

A reggeli közlemény szerint a légitámadások célja "a vérontás megtorlása és a gyilkosok elleni bosszú". "Had tudják távol s közel, hogy az egyiptomiak előtt védelmező pajzs áll" - áll a szövegben.

Hivatalosan az 1991-es öbölháború óta ez az első alkalom, hogy Egyiptom az ország határain túl hajt végre hadműveletet. Mindazonáltal sokak szerint az észak-afrikai ország az Egyesült Arab Emírségekkel közösen már tavaly augusztusban is intézett légitámadásokat Líbiában tevékenykedő iszlamista milíciák ellen. Az említett akcióban a Tripoli elfoglalására törekvő iszlamista fegyveres koalíció, a Fadzsr Líbia (Líbia Hajnala) állásaira mértek csapásokat. A Fadzsr Líbia néhány nappal később ennek ellenére ellenőrzése alá vonta a fővárost, amelyet azóta is kezében tart.

Egyiptom és az emírségek cáfolták a részvételükről szóló híreket, annak ellenére, hogy azokat egyebek mellett Kairó legfontosabb katonai támogatója, az Egyesült Államok magas rangú tisztségviselői is megerősítették. A legelterjedtebb forgatókönyv szerint a támadásokat emírségi harci gépek hajtották végre egyiptomi légi támaszpontok igénybevételével.

A jelenlegi egyiptomi vezetést aggodalommal töltik el a közvetlen szomszédságában egyre nagyobb teret nyerő iszlamisták. A Líbiában aktív számtalan szélsőséges csoport között megvetette a lábát az Irakban és Szíriában hatalmas területeket uraló Iszlám Állam is, miközben a terrorszervezet egy másik ága Egyiptom északkeleti részén, a gázai határ mentén hajt végre pusztító merényletsorozatokat.

Biztonsági források szerint az iszlamisták uralta egyiptomi kormány 2013-as megdöntése óta számos egyiptomi is a líbiai félkatonai szervezetekhez csatlakozott.

Az éjjeli légitámadások Kairó készségét jelzik a Líbiában uralkodó közbiztonsági káosz jelentette veszély elleni határozottabb fellépésre. Hétfőn Egyiptom és Franciaország várhatóan 5,2 milliárd eurós fegyverüzletről ír alá szerződést, amelynek értelmében Kairó huszonnégy darab Rafale típusú vadászgépet, egy FREMM fregattot és hozzá fegyverzetet vásárol Párizstól.

Az egyiptomi légicsapások után néhány órával líbiai harci gépek bombázták az IÁ állásait - jelentette Szakar el-Dzsurúsi, a líbiai légierő parancsnoka. Az an-Níl egyiptomi hírtévé által közölt hangfelvételben Dzsurúsi rámutatott, hogy a hadműveletet a két ország szoros együttműködésben hajtotta végre, és azt is elmondta, hogy a dzsihadisták Derna kikötőváros körüli állásait vették célba Líbia keleti részén. Elmondása szerint 40-50 szélsőséges vesztette életét, és hangsúlyozta, hogy a támadások egészen keddig folytatódnak.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfő hétfőn telefonon arról egyeztetett Francois Hollande francia elnökkel, hogy kezdeményezik az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülését a líbiai biztonsági helyzet megvitatására. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ugyanakkor Moszkva átfogó politikai és katonai támogatásáról biztosította egyiptomi kollégáját.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com