Egyiptomi jogvédők: 2600 embert öltek meg a Murszi elmozdítása utáni másfél évben

Másfél év alatt 2600 ember halt erőszakos halált Mohamed Murszi iszlamista elnök 2013. július 3-ai elmozdítása után - derül ki abból a jelentésből, amelyet az egyiptomi Nemzeti Tanács az Emberi Jogokért nevű, kormányhoz közeli szervezet ismertetett Kairóban vasárnap.

A szervezet elnöke, Mohamed Fájek elmondta, hogy a vizsgált időszakban hétszáz rendőr és katona, valamint 550 civil halt meg, de a legtöbben a Murszi mögött álló Muzulmán Testvériség iszlamista szervezet támogatói közül vesztették életüket.

kairó

A 86 éves politikus és jogvédő rámutatott, hogy a jelentés kitér a biztonsági őrizetben történt halálesetekre is, amelyeknek számát a belügyminiszter harminchatra, független emberi jogi szervezetek viszont 80 és 96 közé teszik.

A jelentés elkészítői azt javasolták a hatóságoknak, szabjanak meg felső határt az előzetes őrizetek időtartamára, és azon betegek, idősek és egyetemisták szabadon engedését követelték, akiknek részvétele az adott időszakban elkövetett erőszakcselekményekben továbbra sem bizonyított.

Javasolták egyebek mellett annak a 2013 végén született, nemzetközi szinten sokat bírált törvénynek a módosítását, amely jelentősen korlátozza a tüntetések jogszerű megtartásának lehetőségét, és azokat szigorú hatósági engedélyekhez köti.

A jogszabály ellenzői rendszerint arra emlékeztetnek, hogy az előző rezsim megbuktatásával pozícióba jutott jelenlegi vezetők is az elődjeik ellen tartott tömegtüntetésekből merítik legitimitásukat.

A szóban forgó jogszabály a hadsereg által támogatott jelenlegi hatalom egyik legvitatottabb rendeletének számít, s annak megsértésére hivatkozva a hatóságok számos iszlamista és világi ellenzékit helyeztek rács mögé.

A tanács panaszirodájának igazgatója, Nászer Amín kijelentette: a vizsgált időszakra jellemző erőszakra és terrorra harminc éve nem volt példa az észak-afrikai országban. Amín ugyanakkor kiemelte a civilek katonai bíróság elé állításával együtt járó jogsértéseket, és a vonatkozó alkotmánycikk módosítására szólított fel.

A Nemzeti Tanács az Emberi Jogokért vezetői hangsúlyozták, hogy a szervezet anyagilag és politikailag egyaránt függetlenül működik, más jogvédő csoportok ugyanakkor utóbbit megkérdőjelezték, s rámutattak a kormány által játszott szerepre a tagok megválasztásánál.

Az elmúlt időben az áldozatok számáról is eltérő számok jelentek meg. Így míg az ország modern történetének legvéresebb napján, a 2013. augusztus 14-ei tömeges tüntetések feloszlatásakor a tanács szerint 632 ember halt meg, a Human Rights Watch emberi jogi szervezet több mint ezer áldozatból indul ki.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com