Egyiptommal nem osztottak meg terrortámadásra utaló értesüléseket a külügyminiszter szerint

Máté Bence, az MTI tudósítója jelenti: Nem osztották meg Egyiptommal azokat a hírszerzői értesüléseket, amelyek arra utalnának, hogy az egy hete történt légi katasztrófát terrortámadás okozta volna - mondta szombaton Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszter magyar kollégájával, Szijjártó Péterrel közös kairói sajtótájékoztatóján.crush"Hallottunk ilyen információkról, de az egyiptomi biztonsági szolgálatokkal nem osztották meg ezeket, ami komoly kérdéseket vet fel, hiszen mi vagyunk az üggyel legszorosabb kapcsolatban álló fél" - mondta Sukri. "Abból indultunk ki, hogy értesítenek minket a rendelkezésükre álló műszaki részletekről, ahelyett, hogy a sajtóban jelentetik meg őket" - tette hozzá, és hangsúlyozta, hogy a szerencsétlenség körülményeire vonatkozó vizsgálatok mindeddig nem vetettek fényt a Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra tartó gépet érő tragédiát kiváltó okra.

Több nyugati kormány is azt valószínűsítette biztonsági értesülésekre hivatkozva, hogy merénylet okozta a tragédiát, amelynek során 224 ember vesztette életét. Számos ország ezért felfüggesztette a Sarm-es-Sejkbe irányuló légi forgalmát, ami kényesen érinti az idegenforgalomtól jelentősen függő egyiptomi gazdaságot.

Egyiptom megérti az orosz gépet ért szerencsétlenség körülményeivel kapcsolatos aggodalmakat - mondta Sukri, és hangsúlyozta, hogy Kairó szorosan együttműködik az érintett országokkal a szerencsétlenség hátterének felderítésében. A nyilvánosságot afelől biztosította, hogy országa mindent megtesz a szóban forgó országok megnyugtatásáért. "Egyiptom biztonságos ország" - jelentette ki.

A terrorveszéllyel kapcsolatban Sukri megjegyezte: mindig is arra ösztönöztük szövetségeseinket, hogy lépjenek fel nagyobb határozottsággal a szélsőségesekkel szemben. A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy országa egyike a dzsihadistákkal szembeni harc frontvonalán lévő országoknak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

http://ujhazak.com