Egyre kevésbé büszkék a Cseh Köztársaság állampolgárságára a csehek

Egyre kevésbé büszkék a Cseh Köztársaság állampolgárságára a csehek - derült ki a CVVM közvélemény-kutató intézet októberi felmérésének szombaton közzétett eredményéből.

A megkérdezettek 40 százaléka azt állította, büszke cseh állampolgárságára, 42 százalék sem nem büszke, se nem szégyelli, míg 14 százaléknak szégyenérzete van - közölte a CVVM. Két éve, 2011-ben 47 százalék mondta, hogy büszke cseh állampolgárságára, s csak kilenc százalékuk szégyellte. 2007-ben a büszkék aránya 50 százalék volt, míg hat százalék szégyellte. 2005-ben és korábban az állampolgárságot büszkén vállalók aránya meghaladta az 50 százalékot.

cseh_zaszloCseh állampolgárságukra általában a 60 év felettiek, a középiskolai érettségivel rendelkezők és a főiskolát végzettek büszkék. A jó életszínvonallal rendelkező egyének szintén gyakrabban állították, hogy büszkék cseh állampolgárságukra, mint az anyagi problémákkal küzdők. Ha választani lehetne, akkor a megkérdezettek kétharmada választaná a cseh állampolgárságot, 20 százalék inkább nem, míg hét százalék pedig határozottan nem választaná. A megkérdezettek 43 százaléka azt állította, hogy háború esetén önként jelentkezne a haza védelmére, míg majdnem 50 százalék azt mondta, hogy önként nem kapcsolódna be a honvédelembe.
forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com