Egyre többen szavaznának a függetlenség ellen Katalóniában

Fehér Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Egyre többen szavaznának a függetlenség ellen Katalóniában; a katalán kormány megbízásából készült, pénteken nyilvánosságra hozott legfrissebb hivatalos közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 49,4 százaléka nem támogatja az elszakadást Spanyolországtól.A katalán vélemény-tanulmányi központ (CEO) két hónappal az október 1-re tervezett referendum előtt készítette el felmérését, amelyben 41,1 százalék foglalt állást a katalán függetlenség mellett.

A megkérdezettek nagy többsége, 71,4 százaléka viszont egyetért abban, hogy legyen népszavazás ebben a kérdésben. A hivatalos közvélemény-kutatást három havonta készítik el, ezek szerint az elmúlt fél évben egyre nőtt a függetlenségre nemmel szavazók aránya. Márciusban 48,5 százalék volt ellene, és 44,3 százalék mellette, decemberben pedig 45,1 százalék ellenezte a katalán autonóm közösség önállósodási törekvését, míg 44,9 százalék támogatta azt.


A népszavazást, amelynek tétje Katalónia független állammá alakulása, még nem írták ki. Sajtóértesülések szerint szeptember 11-én, a katalán nemzeti ünnepen jelenti majd be hivatalosan is a referendumot Carles Puigdemont katalán elnök. A katalán népszavazást a spanyol állam illegálisnak tartja, mivel a spanyol alkotmánybíróság döntése értelmében megrendezése sérti az ország alkotmányát.


2014. november 9-én Katalóniában már rendeztek népszavazást a függetlenségről, de "alternatív népszavazás" néven, mivel annak megtartását az alkotmánybíróság felfüggesztette. A 7,5 milliós lakosú Katalóniában az 5,4 millió választásra jogosult közül akkor több mint 2,3 millióan mentek el szavazni, az elszakadást Spanyolországtól mintegy 1,8 millióan támogatták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com