EJEB: Oroszország megsértette a szólásszabadság jogát

Az szólásszabadság jogának megértése miatt az Emberi Jogok Európai Bírósága kedden elmarasztalta Oroszországot, amiért Moszkva megrágalmazott egy újságot és annak újságíróját a Kurszk orosz atom-tengeralattjáró katasztrófájával kapcsolatban közzétett cikkeik miatt.A strasbourgi székhelyű Európa Tanács felügyelete alatt működő emberi jogi bíróság ítéletében aláhúzta, a rágalmazás bűntette miatt az orosz államnak összesen mintegy 5500 euró (mintegy 1,7 millió forint) anyagi kártérítést kell fizetnie a két sértettnek.

    
Az ügy részleteit ismertetve a bíróság elmondta, hogy az orosz Jelena Milasina újságírónő, a Novaja Gazeta című lap munkatársa az orosz katonai ügyészség ellen szóló bizonyítékokat mutatott be az ellenzéki lap hasábjain megjelent két cikkében a Kurszk orosz atom-tengeralattjáró katasztrófájában elhunyt egyik áldozat édesapjának és ügyvédje bíráló hangvételű beszámolójára támaszkodva.
    

A bírák véleménye szerint a szerző és a cikket megjelentető napilap hozzájárult a katasztrófa körül kialakult közérdekű vitához, a rágalmazást kimondó hatóságoknak pedig el kellett volna viselniük a napvilágot látott bírálatokat az áldozatok emléke és hozzátartozóik iránti tiszteletből. Mint elmondták, a felperesek cikkeikben világossá tették az olvasók számára, hogy az apa és az áldozatok ügyvédje olyan tényekről számolnak be, amelyek - és azok elhallgatása - hatalommal való visszaélést jelentenek.


Nem mondható el tehát, hogy a felperesek a leírtakhoz nem szolgáltattak semmilyen ténybeli alapot, az újság és az újságíró a médiaetikai kódex szerint jártak el - tették hozzá. A bírák aláhúzták, különösen határozott indokok kellenek ahhoz, hogy elítéljenek egy olyan újságírót, aki hozzájárul mások szavainak terjesztéséhez. Az orosz nemzeti bíróságok azonban nem fogalmaztak meg ilyen okokat - hangsúlyozta az emberi jogi bíróság.
   

2000. augusztus 12-én a Barents-tengeren hadgyakorlat közben elsüllyedt a Kurszk orosz atom-tengeralattjáró, a 118 fős legénység életét vesztette. A K-141 jelzésű orosz Antyej-osztályú robotrepülőgép-hordozó atom-tengeralattjáró szerencsétlensége azután következett be, hogy a hajótestben 100-150 méteres mélységben robbanás következett be. A hivatalos magyarázat szerint az volt a kiváltó ok, hogy az orr-részben - feltehetően a nem megfelelő rögzítés miatt - felrobbant az egyik torpedó. Mintegy két perccel később egy második, nagyobb robbanás is bekövetkezett, minden bizonnyal akkor, amikor a Kurszk a tengerfenékhez ütközött.
    

A Kurszk az egyik legkorszerűbb orosz tengeralattjáró volt. Tömege 13 900 tonna, hossza 154 méter, két atomreaktora volt, 24 rakétát hordozhatott, és 1995 januárjában állították hadrendbe. A Szovjetunió 1991-ben bekövetkezett összeomlása óta több végzetes kimenetelű baleset történt az orosz haditengerészetnél. A Kurszk tengeralattjáró katasztrófája volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com