EJEB: Oroszország több ponton is jogsértően járt el Magnyitszkij halála ügyében

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Elmarasztalta Oroszországot kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) Szergej Magnyitszkij néhai jogász ügyében, megállapítva, hogy számos ponton sérültek a vizsgálati fogságban elhalálozott férfi jogai.A törvényszék egyhangúlag kimondta, hogy az orosz hatóságok több pontját is megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének, köztük az élethez, a szabadsághoz és biztonsághoz, illetve a tisztességes eljáráshoz és az ártatlanság vélelméhez való jogról, valamint az embertelen bánásmód tilalmáról szóló cikkelyeket.

    
Ezzel párhuzamosan ugyanakkor elutasították azon panaszt, amely szerint Magnyitszkij őrizetbe vétele törvénytelen lett volna, mondván, a hatóságok megalapozottan indíthattak eljárást adócsalás gyanújával, de hangsúlyozták, hogy ez nem tette indokolttá a nagyjából egy éven át tartó fogva tartást. Kiemelték, hogy a börtönben biztosított orvosi ellátás nem volt megfelelő, ez vezetett a férfi halálához, a történteket követő nyomozás pedig számos kívánnivalót hagyott maga után. Az ítéletben kitértek arra is, hogy a jogászt röviddel a halála előtt is bántalmazták, megbilincselték, valamint megverték gumibottal, továbbá írtak a büntetés-végrehajtási intézmény túlzsúfoltságáról is.
   

A strasbourgi bírák 34 ezer euró (mintegy 11 millió forint) kártérítést ítéltek meg a két panaszosnak, Magnyitszkij feleségének és anyjának. A most kihirdetett elsőfokú verdikt ellen három hónapig még mindkét fél fellebbezhet. Szergej Magnyitszkij orosz belügyi vezetőket leplezett le, akik 230 millió dollárnak megfelelő összeget sikkasztottak el a költségvetésből. Ennek ellenére ellene indult eljárás adócsalás miatt, és előzetes letartóztatásba került, ahol 2009-ben, 37 évesen tisztázatlan körülmények között életét vesztette.
   

Az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság 2013-ban bűncselekmény hiányára hivatkozva megszüntette az EJEB szerint "felületes" nyomozását az ügyben. A történtek komoly diplomáciai feszültséget keltettek az Egyesült Államok és Oroszország között. Washingtonban törvényt is elfogadtak Magnyitszkij nevével, ennek keretében szankciókkal sújthatják az emberi jogok megsértőit világszerte. Moszkva erre reagálva válaszintézkedéseket foganatosított, egyebek között megtiltotta az orosz gyerekek amerikai örökfogadását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com