Elektronikus beutazási engedélyhez kötnék az Európai Unióba történő belépést

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Az Európai Bizottság olyan tervezetet készül bemutatni novemberben, amelynek értelmében csak vízummal vagy előzetes elektronikus beutazási engedéllyel (ETIAS) léphetnének be harmadik országbeli állampolgárok az Európai Unió területére - olvasható az Euractiv brüsszeli hírportál friss összeállításában.airportAz Egyesült Államok által 2009-ben bevezetett elektronikus utasregisztrációs rendszerhez (ESTA) hasonlóan az ETIAS-on keresztül benyújtott kérelmek elbírálása is díjköteles lenne. Egyes források szerint ebből akár évi 2 milliárd euró is befolyhatna az uniós költségvetésbe.

Előzetes elektronikus regisztrációra kizárólag azoknak a harmadik országbeli állampolgároknak lenne szükségük, akik vízummentesen utazhatnak be a schengeni övezet tagállamaiba.

Kivételt jelentenének azonban az unió egységes belső piacához hozzáférő országok polgárai.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy ha az Egyesült Királyság uniós kilépéséről (Brexit) szóló tárgyalások során a szigetország kormánya úgy dönt, hogy a továbbiakban a belső piacnak sem akar részese lenni (ennek fejében ugyanis nagy valószínűséggel engedélyeznie kellene az EU-polgárok további szabad munkavállalását), akkor a brit állampolgároknak is fizetniük kellene.

A tervek szerint az utasnyilvántartási rendszer területe nem a brit uniós biztosnak jelölt Julian King alá fog tartozni. Annak ellenére sem, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke neki szánta az unió biztonságáért felelős portfóliót. Az ETIAS-ért egyes hírek szerint Dimitrisz Avramopulosz migrációügyi uniós biztos lenne felelős.

Név nélkül nyilatkozó francia illetékesek azt közölték, hogy a tervezetnek a biztonsági vonatkozások mellett az uniós költségvetés befoltozása is fontos célja. Az amerikai beutazáshoz szükséges elektronikus engedély 14 dollárba kerül, 13,8 millió utas után 193,2 millió dollár folyt be tavaly a hivatalos adatok szerint.

Az Európában tervezett rendszer ennél számottevően több pénzt hozna. Az öreg kontinens a világ legnépszerűbb turistacélpontja, a Turisztikai Világszervezet azt írta friss kimutatásában, hogy 2015-ben 602 millióan látogattak Európába. Brüsszeli becslések szerint ebből mintegy 30 millióan vízummentesen léptek be valamelyik schengeni tagállamba. Szakértők szerint az évtized végére ez a szám 39 millióra nőhet.

Ha 13 euróban határozzák meg a kérelmek elbírálásának költségét, az évente több mint 500 millió eurót tenne ki. Az Euractiv egyik forrása azonban azt mondta, hogy ennél jóval magasabb is lehet a díj összege: például 50 euróval számolva 2020-ra évente akár 2 milliárd is befolyhatna ebből az uniós büdzsébe, amelynek bevétele jelenleg mintegy évi 145 milliárd euró.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com