Elérhette az egymilliót az elvégzett koronavírus-tesztek száma Németországban

Elérhette az egymilliót az új típusú koronavírusra (SARS-CoV-2) végzett tesztek száma Németországban a szövetségi kormány szerdai becslése szerint.Az egészségügyi minisztérium szóvivője, Hanno Kautz a berlini kormányszóvivői tájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kórokozó németországi felbukkanása óta hozzávetőleg egymillió  tesztet végeztek. A negatív eredmények aránya meghaladja a 90 százalékot.

   
Kifejtette: a koronavírus-tesztek pontos száma nem ismert, mert a decentralizált felépítésű egészségügyi rendszer számos intézményében végeznek ilyen vizsgálatokat. Tesztelnek a járási egészségügyi hatóságok, a kórházak és a klinikák, és számos orvosi rendelőben is végeznek teszteket. Így azt sem lehet pontosan megállapítani, hogy mennyi embernél végezték el a vizsgálatot, mert nem ismert, hogy egy-egy letesztelt embernél átlagosan hány alkalommal vizsgálták a kórokozó jelenlétét.  
    

A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) legutóbbi adatai szerint a heti tesztkapacitás hozzávetőleg 350 ezer. Ezzel kapcsolatban a legismertebb német szakértő, Christian Drosten, a berlini Charité egyetemi klinika virológiai intézetének vezetője a Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársasággal indított podcastjának legutóbbi kiadásában elmondta, hogy a kapacitás további bővítése akadályokba ütközik, főleg azért, mert a járvány miatt megugró kereslet révén drágulás és hiány fenyeget a tesztek elvégzéséhez szükséges úgynevezett reagens anyagok globális piacán.
    

A kormányszóvivői tájékoztatón az egészségügyi tárca arról is tájékoztatott, hogy nagyjából tízezer ágy van még szabadon a kórházak és klinikák intenzív osztályain az új típusú koronavírus okozta betegség (Covid-19) súlyos eseteinek kezelésére. Az intézményüzemeltetők körét jellemző sokszínűség és az ellátórendszer felépítése révén ezt a statisztikát sem lehet egykönnyen előállítani. Azonban az intenzív és baleseti ellátást végző orvosok és intézmények szövetsége (Deutsche Vereinigung für Intensiv- und Notfallmedizin - DIVI) kifejlesztett egy online platformot a kapacitás kihasználásának országos összehangolására, és a minisztérium kötelezi a kórházakat és klinikákat, hogy csatlakozzanak, így rövidesen lesznek országszerte naprakész adatok.
    

Azzal a sajtójelentéssel kapcsolatban, hogy a tárca "légihidat" épített ki Németország és Kína között az egészségügyi védőfelszerelések ellátásának biztosítására, Hanno Kautz elmondta, hogy a kifejezés ugyan jól hangzik, valójában viszont csak arról van szó, hogy a Lufthansa légitársasággal együttműködve napi 25 tonnányi felszerelést tudnak beszállítani Kínából. Az árut még helyben, a sanghaji berakodás előtt megvizsgálják a TÜV Nord minőségellenőrző társaság szakemberei - mondta a szóvivő.
    

Németországban egyelőre április 19-ig maradnak érvényben a járvány lassítására bevezetett korlátozások, amelyek hatására csaknem teljesen leállt a gazdaság és a közösségi élet. A korlátozások visszavonásának menetrendjéről napok óta erősödő közéleti vita zajlik. A kormány azonban tartózkodik ettől a vitától, a tervek, lehetséges forgatókönyvek nem a nyilvánosság bevonásával készülnek, ami sajtójelentések szerint főleg a kancellár, Angela Merkel óvatosságának tulajdonítható.
    

Az biztos, hogy a vírus elleni védekezés következő szakaszában fontos szerepet szánnak okostelefonra fejlesztett alkalmazásoknak, amelyekkel a fertőzöttekkel készített interjún alapuló hagyományos módszernél jóval gyorsabban lehet feltárni a lehetséges fertőzési láncolatokat. A láncolatok feltérképezéséhez és megszakításához meg kell megállapítani, hogy az illető a fertőzőképesség kezdetétől kikkel került annyira közeli fizikai kapcsolatba, amely lehetővé tehette a vírus továbbadását. Erre külföldi példák alapján alkalmasak lehetnek az úgynevezett kapcsolatkövető (tracking) okostelefon-alkalmazások.
    

Ezek "központi építőelemei" lesznek a védekezésnek - húzta alá Steffen Seibert kormányszóvivő még a hétfői tájékoztatóján. Hozzátette: biztosítani kell, hogy a különböző alkalmazások egész Európában összehangoltan, azonos eljárások, szabványok alapján működjenek. Ezért támogatja a kormány a személyes adatok biztonságát garantáló páneurópai kapcsolatkövető rendszer (Pan-European Privacy-Preserving Proximity Tracing - PEPP-PT) fejlesztését. A munkában nyolc európai országban több mint 130 szakértő vesz részt, a közreműködő intézmények között van az RKI is.
    

A munkacsoport egyik vezetője, Chris Boos - a mesterséges intelligencia kihasználására építő egyik első német vállalkozás, az 1995 óta működő Arago alapítója és vezérigazgatója - egy német hírportálokon szerdán ismertetett nyilatkozatában elmondta, hogy valamikor április 15. és április 19. között jelenhetnek meg az első PEPP-PT-alapú alkalmazások.  
    

Mint mondta, a fejlesztés három fő célt szolgál. Az első a fertőzésterjedési veszély megállapítására szolgáló adatok pontos mérése, a második a magánszféra sérthetetlenségének biztosítása, a harmadik pedig az interoperabilitás, az alkalmazások országok közötti együttműködése, ami a járvány miatt lezárt határok megnyitását segítheti elő.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

http://ujhazak.com