Életfogytiglanra ítélték a légierő 70 korábbi kadétját

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte egy török bíróság a légierő egykori isztambuli tisztképző egyetemének 70 korábbi hallgatóját a 2016-os törökországi puccskísérlettel kapcsolatos perben - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.A Habertürk tekintélyes török hírportál arról is beszámolt, hogy az érintetteket az alkotmány megsértése vádpontban találták vétkesnek. Először súlyosbított életfogytiglani szabadságvesztéseket kaptak, de a törvényszék a döntés esetleges negatív lelki kihatásait és a vádlottak tárgyalóteremben tanúsított magatartását figyelembe véve hagyományos életfogytiglanra enyhítette az ítéleteket. Az úgynevezett súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetés egy sor korlátozás révén nehezíti a rab sorsát.

    
A pernek további két vádlottja is volt, két közkatona, ők vitték a puccskísérlet éjszakáján autóbusszal Isztambulba a hadapródokat. Velük szemben ejtették a vádat, mert esetükben nem állt fenn bűncselekmény elkövetésének szándéka. Az ankarai vezetés az 1999 óta az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen török származású muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmát vádolja a 2016. július 15-i katonai hatalomátvételi incidensért. A hitszónok tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtekhez. A hivatalos álláspont szerint a hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami szférába, így a haderőbe is.
   

Törökország Gülen mozgalmát fegyveres terrorszervezetté nyilvánította, így a megtorlás nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtotta és sújtja, hanem a hálózat tagjait és Gülen támogatóit is. A hatóságok az elmúlt három és fél évben százezreket vettek őrizetbe, tízezreket zárattak börtönbe, ami miatt a török kormányzatot számos nemzetközi bírálat érte.
    

A török állami hírügynökség legutóbbi összesítése szerint a puccskísérletet követően 289 különböző per indult az országban, túlnyomó többségük már lezárult. A bíróságok eddig több mint 3650 emberre róttak ki szabadságvesztést, közülük legkevesebb 2250-re életfogytiglanit, utóbbiba beleértve mások mellett 91 volt tábornokot, 1209 tisztet és 289 tiszthelyettest. Az ítélőszékek ezzel párhuzamosan ugyanakkor legalább 2600 vádlottat felmentettek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

http://ujhazak.com