Elfogadták a kormányfő felfüggesztését akadályozó törvényt Izraelben

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Az izraeli parlament, a kneszet elfogadta a miniszterelnök hivatalviselésre alkalmatlannak ítélését, valamint felfüggesztését akadályozó törvényt - jelentette a helyi média csütörtök reggel.Az izraeli jogrendszer átalakításának első törvényét a 120 tagú képviselőházban 61 honatya, az alaptörvény elfogadásához szükséges minimális többség támogatta. A törvény célja, hogy megvédje a hivatali felfüggesztéstől a miniszterelnököt.
    

A törvény szerint ezentúl csak abban az esetben függeszthetik fel a kormányfőt, ha ő maga bejelenti, hogy fizikai vagy szellemi okokból nem képes ellátni hivatalát. Emellett akkor is elvehetik tőle a kormányfői széket, ha a kormánytagok 75 százaléka felfüggesztését kéri, a kérelmet szavazásra bocsátják a kneszetben, és ott legalább 85 képviselő támogatja az indítványt. A knesszet jogtanácsa engedélyezte a jelenlegi miniszterelnöknek, Benjamin Netanjahunak is a szavazást, nem akadályozta meg összeférhetetlenségre hivatkozva voksolását.
    

A kneszet plénumát rendhagyó módon összehívják csütörtökön, s a jövő hét minden napján, hogy még pészach, a zsidó húsvét előtt megszavaztassák a legfelsőbb bíróság összetételét megváltoztató törvényt. Az ellenzék Izraelben csütörtökön tiltakozásul országszerte "nemzeti engedetlenségi napot" tart tömegtüntetésekkel, utak elzárásával. A jogrend átalakítása ellen csütörtökön Tel-Avivban felvonulást rendeznek a diákok, az IT szektor képviselői, tüntetnek a Likud képviselőinek otthonai előtt, s külön felvonulnak a nőmozgalmak is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com