Elfogadták az életfogytiglanra ítélt Po Hszi-laj bukott kínai pártvezető fellebbezését

Elfogadták Po Hszi-laj csungkingi párttitkár fellebbezését elsőfokú ítélete - az életfogytig tartó szabadságvesztés - ellen, amelyet vesztegetés, sikkasztás és hivatali hatalommal való visszaélés miatt hoztak szeptemberben - jelentette be szerdai közleményében a kelet-kínai Santung tartomány felsőbírósága.

bírói kalapácsA 64 éves volt politikus tagja volt a Kínai Kommunista Párt (KKP) 25 tagú politikai bizottságának, és karrierje során több városi, tartományi vezetői posztot is betöltött, továbbá kereskedelmi miniszter is volt. Tavaly tavasszal indult ellene vizsgálat korrupciós ügyben, és idén augusztusban tartották meg a perét.

Po, ügyének négy és fél napos tárgyalása során kitartóan tagadta az ellene felhozott vádakat, így 20,4 millió jüan (740 millió forint) közvetlen, illetve közvetett - családtagjai általi - elfogadását és 5 millió jüan (180 millió forint) elsikkasztását. Azt is mondta, hogy nem volt tudomása a feleségét és fiát érintő ügyekről.

A bíróság megállapította, hogy Csungking első számú vezetőjeként visszaélt a hatalmával, amikor felmerült a gyanú, hogy felesége, Ku Kaj-laj a ház egy alkalmazottjával megölte a család volt barátját, Neil Heywood brit üzletembert. Nem szabályszerűen járt el akkor sem, amikor a város rendőrfőnöke, Vang Li-csün az amerikai konzulátusra menekült.

Po Hszi-lajt az első fokon eljáró csinani középfokú bíróság a szabadságvesztés mellett élete végéig megfosztotta politikai jogaitól, és személyes vagyonának elkobzásáról rendelkezett. Ku Kaj-lajt bűnösnek találták szándékos emberölésben, és ezért még tavaly felfüggesztett halálbüntetést, vagyis életfogytiglani börtönt kapott, míg a rendőrfőnököt korrupciós és egyéb vádak miatt 15 évre ítélték.

Po és ügyvédje valamennyi vádat tagadta, a korábbi vallomást visszavonták, a bíróság azonban elfogadta és hitelesnek ítélte az ügyészek bizonyítékait.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com