Elfogadtatott a kormányzását segítő három törvényjavaslatot az új izraeli kormány a knesszetben

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Elfogadtatott három, kormányzását segítő törvényjavaslatot az új izraeli kormány a parlamentben, a kneszetben - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet szerdán.Az újabb éjszakai szavazásokon 60 támogatással 54 szavazat ellenében megszavazták a kormánykoalíció indítványát, a "norvég törvény" kiterjesztését, amely ezentúl az eddiginél több, miniszterré vált képviselő "helyettesítését" teszi lehetővé, vagyis a pártok listájának további tagjai léphetnek be helyettük a törvényhozásba, és így a parlamenti munka elhagyásával jobban miniszteri feladataiknak szentelhetik idejüket, miközben a pártok újabb politikusai kerülhetnek be a kneszetbe.
    

Emellett a kneszet plénuma azt is elfogadta, hogy a héber ünnepek ne számítsanak bele a költségvetés elfogadására rendelkezésre álló száz napba, ami hosszabb időt, 145 napot engedélyez a kormány megalakulásától számítva, és ezzel nagyobb mozgásteret biztosít a Bennett-Lapid-kormánynak legfontosabb őszi erőpróbájához, a büdzsé elkészítéséhez.
    

A harmadik új törvényjavaslat szerint a parlamenti frakciók egyharmada helyett már négy képviselő együtt saját frakciót alakíthat szankciók és büntetések nélkül, és kiválhat abból a pártból, amely a kneszetbe segítette őket. Ezt, a Likud-törvénynek is nevezett szabályozást is sikerült megszavaztatni az új kormánynak, melynek célja, hogy az ellenzéki, jobboldali Likud pártból esetleg kilépő politikusok a jelenlegi koalícióval szavazhassanak, és ezzel növeljék a kormány stabilitását.
    

Ugyanakkor a kabinetnek nem sikerült többséget szereznie, és ezért visszavonta a szavazás előtt azt az indítványt, amely azoknak a lányoknak a leleplezését szolgálta, akik nem akarnak bevonulni a hadseregbe, és ezért azt hazudják, hogy szigorúan vallásos életmódot folytatnak. Beni Ganz védelmi miniszter a Twitter-fiókjában bejelentette, hogy a hadseregnek fel kell oszlatnia azt a bizottságot, amely megszüntethette az ilyen, hamis indokkal megszerzett mentességeket, és eszközök nélkül maradt a hasonló esetekkel szemben.
    

Izraelben a lányok számára is közel kétéves hadkötelezettség érvényes 18 éves kortól, amely alól csak a szigorúan vallásos közösségekhez tartozók kaphatnak kivételt. A kevésbé, nem ultraortodox, hanem csak ortodox módon vallásos lányok civil szolgálattal tudhatják le hadkötelezettségüket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com