Elfogták a fotóriporter megerőszakolóit

Az indiai rendőrség elkapta ma az ötödik feltételes elkövetőt is, a mumbai csoportos erőszak ügyében. India Gang Rape
Súlyos belső sérüléseket szenvedett az a 22 éves fotóriporternő, akit csütörtökön erőszakoltak meg az indiai Mumbaiban, ahova azért érkezett az életmódmagazinnak dolgozó nő, hogy a kísérőjével a településen fotózzon.

Az eset a Shakti Mills épületegyüttesnél történt, ahol öt férfi először megjegyezéseket tett a nőre, majd molesztálni kezdték.

A fotóriporter kísérője megpróbálta megvédeni a lányt, ám őt az öt elkövető megverte és megkötözte. Ezután a nőt a romos épület egyik sarkába hurcolták, ahol legalább hárman megerőszakolták.

A nemi erőszak után elmenekültek az elkövetők, akik közül négyet már korábban elfogtak a rendőrök Mumbaiban, az ötödik gyanúsítottat ma sikerült Újdelhiben kézre keríteni.

Az eset nagy port kavart Indiában, ugyanis az eset kísértetiesen hasonlít a decemberi tragédiára, amikor Újdelhiben egy 23 éves diáklány barátját kötözték meg, majd a lányt öten megerőszakolták a mozgásban lévő buszon. Az akkori áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy két héttel később a kórházban meghalt.

Abban az esetben is elfogta a rendőrség az elkövetőek, s mind az öt férfit életfogytig tartó börtönre ítélte a bíróság. Az erőszak nyomán tiltakozó megmozdulások söpörtek végig az országon, amelyeknek eredményeképpen szigorították a vonatkozó törvényeket, és a rendőrök hozzáállásán is próbáltak változtatni, mert addig a hatóság nem foglalkozott elég komolyan ezekkel az ügyekkel.

A mostani nemi erőszak azért is keltett a vártnál nagyobb felháborodást, mert eddig Mumbait tartották a nők számára az egyik legbiztonságosabb városnak az országban.

(Forrás: hirado.hu )

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com