Elítélték az idős szlovén férfit autójával együtt elrabló harmadik migránst is

Egy év kilenc hónap börtönbüntetésre és az országból való kitiltásra ítélte a szlovéniai Novo Mesto bírósága azt a migránst, aki két, korábban már szintén elítélt társával tavaly májusban gépkocsijával együtt elrabolt, majd egy erdőben hagyott egy idős szlovén férfit - írta a helyi sajtó szerdán.A bíróság az ő esetében különtárgyalást rendelt el, mert nem lehetett tudni, pontosan hány éves. Ő kiskorúnak vallotta magát. Időközben az algériai állampolgárról a hivatalos dokumentum szerint kiderült, hogy 26 éves. A bíróság még tavaly augusztusban ítélte el az emberrablásban részt vevő két másik vádlottat. Ők szintén egy év kilenc hónap börtönbüntetést kaptak, amelynek letöltése után öt évre kitiltották őket Szlovéniából.

    
Az eset Délkelet-Szlovéniában, a horvát határhoz közeli Mali Nerajec településen történt. A 79 éves férfit megkötözték és autójának csomagtartójába zárták, a gépjárművel pedig folytatták útjukat. Áldozatukat az ország másik felében, az olasz határhoz közel, egy erdőben dobták ki a kocsijából, majd Olaszországba szöktek, ahol azonban elfogták őket. Az olasz hatóságok kiadták őket Szlovéniának, ahol illegális határátlépés, emberrablás és autólopás miatt emeltek vádat ellenük.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com