Elítéltek egy egyiptomi orvost női nemi szerv halálos kimenetelű csonkítása miatt

Börtönbüntetéssel zárult hétfőn az első olyan per Egyiptomban, amelyet a nők genitális csonkításának tiltott, de mai napig bevett gyakorlata miatt indítottak: elítéltek egy orvost, aki a beavatkozással egy 13 éves lány halálát okozta.

bírói kalapácsA történelmi jelentőségű per egyetlen "szépséghibája", hogy a két év és három hónap szabadságvesztésen túl kényszermunkával és 500 egyiptomi font (18 ezer forint) pénzbírsággal is sújtott vádlott nem volt jelen az ítélethirdetésen, tartózkodási helye pedig ismeretlen. Az áldozat apját - a per másik vádlottját - három hónapra ítélték, de börtönbüntetését a törvényszék három évre felfüggesztette.

A két férfit azután állították bíróság elé, hogy a 13 éves Szuheir el-Bátea 2013-ban az orvos magánklinikáján belehalt a "műtétbe". Nagy felháborodást okozott, hogy egy észak-egyiptomi bíróság tavaly novemberben felmentette a vádlottakat, a fellebbezés nyomán született ítéletet ugyanakkor a 2008-ban betiltott gyakorlat elleni harc fontos mérföldköveként ünnepelték helyi jogvédők.

Sajtójelentések szerint az eljárás alatt az orvos tagadta, hogy genitális csonkítást hajtott volna végre; azt állította, hogy a lány egy "kinövés" eltávolítása közben vesztette életét egy allergiás reakció következtében.
Hírügynökségi értesülések szerint Raszlán Fadl Haláva klinikája továbbra is üzemel, és a novemberi felmentés idején készített körkérdések azt mutatták, hogy a Nílus-delta egy kis településén élő orvos továbbra is a közösség töretlen támogatását élvezi.

Egy 2008-as felmérésből az derül ki, hogy a 15 és 49 év közötti egyiptomi nők 91 százaléka esett át a műtéten, amely mind a muzulmán, mind pedig a keresztény lakosság körében bevett hagyománynak számít. A beavatkozás a csikló és a kisajkak részleges vagy teljes eltávolítását jelenti.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com