Elítéltek és kiutasítottak egy baltás törököt Olaszországból

Gyorsított eljárással elítélték és kiutasították Olaszországból azt a 24 éves török férfit, akit vasárnap a velencei vasútállomáson vettek őrizetbe, mert egy konyhai bárd volt nála.

A fiatalembert egy év és nyolc hónapi börtönbüntetésre és az országból való kitoloncolásra ítélték. A magát török és német állampolgárnak valló férfinál egy lejárt németországi tartózkodási engedély, valamint egy hamis török személyi igazolvány volt.

carabinieri

A férfira a velencei Santa Lucia központi pályaudvaron figyelt fel a rendőrség, mert vasárnap hajnalban az egyik peronon a földre borulva imádkozott. Ellenőrzése során egy konyhai bárdot és élesre csiszolt utcai kockaköveket találtak nála. Elmondása szerint ezek az eszközök állatáldozathoz kellettek neki.

A vasúti rendőrök szerint "zavart elmeállapotú" fiatalember öt török honfitársával volt, de őket szabadon engedték. Állítólag mindannyian tanulmányi úton tartózkodnak Olaszországban.

Pénteken Velencében egy 33 éves szíriai férfit vettek őrizetbe, mert a magyar hatóságok európai körözési parancsot adtak ki ellene. Az embercsempészéssel vádolt férfi tavaly nyáron egy csoport szíriait igyekezett Magyarországon keresztül Németországba szállítani. Hónapok óta a Velencével szomszédos Mestrében élt.

Az északkelet-olaszországi Velencében kiemelt a biztonsági készültség amiatt is, hogy programsorozattal most ünneplik a város egykori zsidó negyedének ötszáz éves fennállását.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com