Elkezdhette munkáját az új macedón házelnök

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Elkezdhette munkáját szerdán Talat Xhaferi új macedón házelnök, egy nappal azután, hogy nem akarták neki átadni az irodájához tartozó kulcsot és a helyiséget a korábbi parlamenti elnök foglalta el.Az albán nemzetiségű házelnököt viharos körülmények között választották meg múlt csütörtökön. Macedóniában decemberben tartottak előrehozott parlamenti választást, azóta nem sikerült kormányt alakítani. A választást ugyan a jobboldal nyerte meg, vezetőjének, Nikola Gruevszkinek azonban nem sikerült kormányt alakítania.


Gjorge Ivanov államfő ezt követően elutasította, hogy a baloldalt, illetve annak vezetőjét, Zoran Zaevet bízza meg kormányalakítással, mert szerinte a szociáldemokraták megállapodása az albán kisebbségi pártokkal veszélyezteti Macedónia függetlenségét és egységét.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A parlament múlt csütörtöki ülésének napirendjén - éppen a fennálló helyzet miatt - nem szerepelt, hogy új házelnököt választanának, ám az ülésen kívül a választásokon a második helyen végző szociáldemokraták, valamint az albán kisebbségi pártok Xhaferit választották meg a törvényhozás új elnökének. Jobboldali tiltakozók ezt követően betörtek az ülésterembe, és székekkel, valamint más kezük ügyébe kerülő tárgyakkal dobálták meg a benntartózkodókat. Több mint százan sérültek meg.

A jobboldal szerint nem volt érvényes Talat Xhaferi megválasztása, ezért a parlament eddigi elnöke, Trajko Veljanoszki sem akarta átadni a házelnöki széket az albán képviselőnek. Az új házelnök szerdán, miután végül letette hivatali esküjét, első hivatalos lépéseként fogadta Samuel Zbogart, az Európai Unió szkopjei küldöttségének vezetőjét. Az EU mellett az Egyesült Államok, a NATO, Németország és további néhány európai állam is gratulált az új parlamenti elnök megválasztásához.


A macedón belpolitikai válság azonban ezzel még nem ért véget. Zoran Zaev, a szociáldemokraták vezetője tíznapos határidőt adott az államfőnek arra, hogy kormányalakítással bízza meg, azt követően - mint mondta - elnöki felkérés nélkül is felállítja kabinetjét. Gjorge Ivanov elnök és a jobboldal szerint Zaev megállapodása az albán kisebbségi pártokkal azért veszélyezteti Macedónia függetlenségét és egységét, mert széleskörű jogokat biztosítana az albánoknak, egyebek mellett az albán nyelv hivatalos használatát kiterjesztenék az ország egész területére, nemcsak az albán többségű részekre, valamint az albán pártok azt kérték, hogy változtassák meg az ország himnuszát, címerét és zászlaját, hogy az jobban kifejezze az állam többnemzetiségű mivoltát.
   

A jobboldal támadásaira reagálva Zoran Zaev kijelentette: vezetése alatt sem lesz Macedóniából "kétnemzetiségű állam", és nem szándékozik megváltoztatni az állami jelképeket. "A tárgyalások nem ezekről szólnak, hanem a politikai pártok kormányalakítási szándékairól. A kormány mindent a macedón állampolgárok érdekében tesz majd" - szögezte le a szociáldemokraták vezetője.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com