Elküldték a tűzoltóságról a lakástüzet bejelentő férfit

Hiába lakik négy háztömbnyire a tűzoltóságtól Neville Morrison, mégis leégett a háza.Neville MorrisonTűz ütött ki a 67 éves Neville Morrison lakásában a floridai Plantation városában. A férfi úgy, ahogy volt, mezítláb rohant a négy háztömbnyire található tűzoltóságra, hogy bejelentse a tüzet, hiszen mindig is úgy gondolta, hogy pillanatok alatt el lehet oltani a lángokat hála ennek a közelségnek.

Morrisont azonban döbbenetes dolgot tapasztalt, amikor odaért a tűzoltóságra, aminek az ajtaján sokáig kellett dörömbölnie, mire egy mentőápoló (EMT) nyitott ajtót, aki közölte, hogy a Morrison hívja a 911-et.

A férfi erre azt válaszolta, hogy ez felesleges, mivel onnan is látni a lángokat, ahol állnak, ám a mentős hajthatatlan volt, és végül rácsukta az ajtót Neville Morrison lábára. A bajbajutott férfi hiába akart telefonálni, nem tudott, mert a telefonja abban a szobában maradt, ahol felcsaptak a lángok.

PlantationA tűzoltók végül akkor vonultak ki, amikor egy közelben autózó felhívta a segélyhívót, valamint egy másik mentőápoló a tűzoltóságról követni kezdte Morrisont, és látva a lángokat, bejelentette a tüzet.

A felesleges időhúzás eredménye az lett, hogy az önkéntes tűzoltók nyolc perccel később értek ki a házhoz, ami teljesen kiégett. A helyi tűzoltóság közölte, hogy vizsgálatot indítanak az ügyben.

Joel Gordon tűzoltósági szóvivő ugyanis elmondta, hogy a tűzoltóságon kellett volna tartani Morrisont, és az állomásról kellett volna értesíteni a diszpécsert az önkéntes tűzoltók összehívására.

(Forrás: ameriport.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com