Ellentmondó sajtóhírek Egyiptom szerepéről a gázai konfliktusban

Miközben az izraeli sajtó szerint Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök támogatja a zsidó állam hadműveletét a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet ellen, az egyiptomi média azt hangsúlyozza, hogy Szíszi szorosan együttműködik a palesztin elnökkel a "megszálló hadsereg" támadásainak megszüntetése érdekében.

izlEgyiptomban a szerdai lapok arról írnak, hogy Szíszi rendszeres telefonkapcsolatban áll Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, és közösen keresik a megoldást a Gázában élők szenvedésének megszüntetésére. Az egyiptomi államfő emellett arra szólította fel a Hamász vezetőit és az izraeli kormányt, hogy tartsák magukat a 2012-es gázai konfliktus után született fegyverszüneti megállapodáshoz.

Az egyiptomi elnöki hivatal szóvivője szerint Szíszi a tavasszal megszakadt palesztin-izraeli béketárgyalások azonnali újraélesztését szorgalmazza, annak érdekében, hogy létrejöhessen egy palesztin állam az 1967-es háború előtti határokkal, Kelet-Jeruzsálemmel mint fővárossal.

Az egyiptomi külügyminisztérium a már több tucat emberéletet követelő izraeli légicsapások felfüggesztését követelte. Elítélte az Izrael által gyakorolt "kollektív büntetés politikáját", és hangsúlyozta, hogy a Gázai övezetben élő lakosság sorsa teljes mértékben Izrael kezében van.

A Mada Maszr független hírportál arra hívta fel a figyelmet, hogy a válság ellenére Egyiptom továbbra sem nyitja meg a tavaly július óta - majdnem folyamatosan - lezárva tartott gázai határátkelőt, eltorlaszolva ezzel az egyetlen utat a légicsapások elől menekülni akaró tömegek előtt. Az egyiptomi hadsereg egy szerda hajnali Twitter-üzenete szerint a sebesülteket átengedik a határon.

Ugyancsak a Twitter mikroblogon számos egyiptomi felhasználó azt állítja, Kairó együttműködik az izraeli hadsereggel, s ennek az az egyik jele, hogy az egyiptomi titkosszolgálat vezetője néhány napja Tel-Avivban járt. A látogatás célja mások szerint a palesztinok és az izraeliek közti közvetítés volt.

A The Times of Israel jeruzsálemi újság ezzel szemben arról ír, hogy Egyiptom - csakúgy mint az Egyesült Államok - jelenleg teljesen alkalmatlan a közvetítő szerepre, mert semmilyen befolyása nincs a Hamász vezetőire. Az izraeli 10-es tévécsatorna szerint Egyiptom arra buzdította az izraeli hadsereget, hogy csapjon le a Hamászra.

Kairó folyamatos harcban áll az észak-afrikai országban tevékeny szélsőséges szervezetekkel, amióta a fegyveres erők tavaly nyáron megdöntötték az iszlamisták uralta kormányt. Mohamed Murszi exelnök megbuktatása óta a Hamász is fekete listára került, idén márciusban betiltották a szervezet mindennemű tevékenységét Egyiptomban.

A Hamász a Murszi mögött álló Muzulmán Testvériségből alakult ki az 1980-as évek végén, és a kairói hatalomváltásig szoros kapcsolatokat ápolt az egyiptomi kormánnyal.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com