Ellopta spermáit volt barátjától, majd teherbe is esett.

Layne Hardin és barátnője, Katherine LeBlanc még 2002-ben kapcsolatuk elején kerestek fel egy spermabankot, hogy tervezett gyermekáldás érdekében lefagyasszák a férfi örökítőanyagát.

Kép forrás: www.huffingtonpost.com Kép forrás: www.huffingtonpost.com

A szerelmespár évekkel később szakított egymással. Hardin egy másik hölgynél, Toby Devall mellett találta meg a boldogságot.  2011-ig együtt is voltak, de aztán a férfi úgy döntött szakít kedvesével. A megbántott hölgy viszont már jó ideje gyermeket szeretett volna, és tudott Hardin lefagyasztott spermáiról. Elment az intézetbe és megszerezte magának a mintákat. Bár a férfi akkoriban egyértelművé tette a bank számára, hogy a spermákat csak Katherine kaphatja meg, mégsem kérdeztek Tobytól semmit, szó nélkül átadták a mintát a nőnek.

A lopott spermákkal a nő teherbe is esett egy magánklinikán, majd meg is született kisfia, kinek apja Hardin, és a gyermek már két éves. A csemetéről úgy szerzett tudomást, - noha sosem látta, születéséről sem tudott, hogy a nő gyermektartást követelt tőle.
Az újdonsült apuka beperelte a spermabankot és a volt barátnőt, döntés még nem született az ügyben, írta meg a Huffington Post internetes magazin.

Hozzászólások

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

http://ujhazak.com