Elmarasztalták a színmagyar Gyergyócsomafalva hivatalát, mert csak magyarul jelenik meg a helyi közlöny

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Elmarasztalta a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a románok hátrányos megkülönböztetése miatt a 99,8 százalékban magyarok által lakott Gyergyócsomafalva polgármesteri hivatalát, amiért csak magyar nyelven adja ki a község közlönyét.A határozatról a feljelentő Dan Tanasa blogger, a magyar feliratok és szimbólumok elleni pereskedéseiről elhíresült Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) alapító elnöke számolt be a blogján kedden.

   
A CNCD elmarasztalta a polgármesteri hivatalt, de nem rótt ki pénzbírságot ellene. A testületben öten támogatták, ketten ellenezték a határozatot. A 2011-ben rögzített népszámlálási adatok szerint Gyergyócsomafalván a magyar etnikumú lakosság aránya 99,8 százalék. A több mint 4300 lakosú településen tíz román nemzetiségű személyt számoltak meg.
    

Márton László Szilárd polgármester az MTI-nek elmondta: nem tudja pontosan, ki vallotta magát románnak a településen, de csak a helyi rendőrparancsnokot és családját ismerik románnak a községben. Hozzátette: őket hivatalos levélben kérdezte meg, hogy igénylik-e a Csomafalvi Hírlap román nyelvű kiadását, és még nem kapott választ a kérdésre. Hozzátette azonban, a rendőr és felesége is beszélik a magyar nyelvet.
   

Márton László Szilárd elmondta: a Csomafalvi Hírlapot havonta-kéthavonta adják ki, amikor elég közölni való közérdekű információ gyűlt össze. Ebben a község pénzügyi helyzetéről, az elhalálozásokról, születésekről, a helyi eseményekről számolnak be. A közérdekű helyi információkat tartalmazó lapot a község valamennyi portáján ingyenesen bedobják a postaládába.
    

A polgármester közölte: nem kapott még tájékoztatást a diszkriminációellenes tanács határozatáról, és kíváncsian várja a határozat indoklását. Ez alapján döntenek majd arról, hogy megtámadják-e az elmarasztaló határozatot a bíróságon. "Nevetséges és felháborító az egész" - minősítette a helyzetet Márton László Szilárd polgármester. Korábban a 99,2 százalékban magyarok által lakott Gyergyóremete polgármesterét marasztalta el hasonló okból a CNCD.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com