Elnökségének vívmányait dicsérte búcsúbeszédében Donald Trump

Elnökségének vívmányait dicsérte az amerikai nemzethez intézett búcsúbeszédében Donald Trump távozó republikánus elnök, egyúttal arra kérte az amerikaiakat, hogy imádkozzanak a hivatalba lépő új kormányzat sikeréért."Befejezve hivatali időmet az Egyesült államok 45. elnökeként büszkén állok önök előtt amiatt, amit közösen elértünk" - mondta Trump a helyi idő szerint kedd délután közzétett, előre rögzített videoüzenetben.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A büszkeségre okot adó vívmányok között említette az elnök a 2017-ben elfogadott adócsökkentéseket, a gazdaság neki köszönhető fellendülését, a külpolitikában Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerését, Izrael és néhány arab ország kapcsolatainak normalizálását, amelyet az ő kormánya hozott tető alá.

    
"Új életre keltettük a szövetségeinket és felsorakoztattuk a világ nemzeteit Kínával szemben, ahogy senki korábban" - mondta. "Különösen büszke vagyok arra, hogy évtizedek óta én vagyok az első elnök, aki nem indított új háborút" - tette hozzá. Kijelentette továbbá, hogy az Egyesült Államok gazdaságilag minden más országnál jobban teljesített a koronavírus járvány idején.
    

"Ezen a héten új kormányt iktatunk be, és imádkozunk, hogy sikerüljön neki Amerikát biztonságban és jómódban megtartani" - mondta videobeszédében Trump. "A legjobb kívánságainkat küldjük és szerencsét is kívánunk nekik" - tette hozzá. A távozó elnök említést tett a szövetségi törvényhozás épületének január 6-ai ostromáról is, amely miatt a képviselőház másodszor is alkotmányos felelősségre vonási eljárást indított ellene, kijelentve, hogy "a Capitoliumunk elleni támadás minden amerikait elborzasztott. A politikai erőszak támadás minden ellen, amit mi mint amerikaiak becsben tartunk. Ezt sohasem szabad eltűrni" - hangoztatta.
    

"Most, hogy arra készülök, szerda délben átadjam a hatalmat egy új kormánynak, azt akarom, tudjátok: a mozgalom, amelyet elindítottunk, csak a kezdet" - mondta Trump. "Hűséges és örömteli szívvel, és bizakodással távozom erről a magasztos helyről és azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy hazánk és gyermekeink számára a legjobb még előttünk van" tette hozzá.
    

Trump búcsúbeszédével szinte egy időben érkezett Washingtonba Joe Biden és leendő alelnöke, Kamala Harris, hogy részt vegyenek a szerdai beiktatáson. Az ünnepélyes eseményen Donald Trump nem lesz ott, még a ceremónia előtt floridai birtokára, Mar-a-Lagóba távozik szűk környezetével.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

http://ujhazak.com