Először utazhattak Izraelből külföldre Ciszjordániában élő palesztinok

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Először utazhattak hétfőn izraeli repülőtérről külföldre Ciszjordániában élő palesztinok - jelentette a katonai rádió hétfőn.Ciszjordániában élő palesztinok 25 fős csoportja kedden a Ramon repülőtérről indulhatott Ciprusra. Az eddigi szabályok szerint külföldre utazásukhoz először el kellett jutniuk Jordánia fővárosába, Ammánba, a Ciszjordániát Jordániától elválasztó Allenby-hídon, hogy az ottani repülőtéren felszállhassanak egy nemzetközi repülőjáratra.
    

A többségükben orvosokból és gyógyszerészekből álló csoport nagyszabású projekt keretében izraeli utazókkal együtt szállt fel az Arkia légitársaság menetrend szerinti járatára az Eilat melletti izraeli repülőtéren. "Örülök az első lépéseknek, melyeket az első Batumiba és Larnakába induló járatok, valamint további külföldi légitársaságok belépésének érdekében tettünk"- mondta a palesztinok fogadását korábban ellenző eilati polgármester, Eli Lankri a Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynetnek.
    

"A biztonsági tisztviselőkkel való találkozásaim során világossá tettem, hogy megbízom bennük a nekem bemutatott szigorú biztonsági intézkedésekkel kapcsolatban. Ugyanakkor gondoskodunk arról, hogy ezek a nemzetközi járatok semmiképpen se menjenek az eilati lakosokat és az ott nyaralókat kiszolgáló járatok rovására" - tette hozzá Lankri.
   

"A palesztinok repülése a repülőtéri hatóság, az állami repülésbiztonsági szervek, a civil kormányzati koordinátor és az izraeli rendőrség közös szervezésében, különösen a Ramon repülőtérről a mai napig csak álom volt, amely valóra válik" - mondta Oz Berlovics, az Arkia International vezérigazgatója a lapnak. Az első, hétfői járat palesztin utasai pénteken érkeznek vissza Ciprusról a Ramon repülőtérre. Augusztus elején az izraeli hatóságok bejelentették, hogy a palesztinok számára külön járatokat fognak indítani Törökországba is erről a repülőtérről, de ennek a tervnek a megvalósítását egyelőre elhalasztották.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

http://ujhazak.com