Elrabolták Berlinben a vietnami kommunista párt korábbi tagját

A német külügyminisztérium információi szerint a vietnami titkosszolgálat elrabolta Berlinben a vietnami kommunista párt korábbi tagját és Vietnamba hurcolta, a szövetségi kormány ezért kiutasította Németországból a vietnami titkosszolgálat képviselőjét - közölte a külügyminisztérium szóvivője szerdán Berlinben.Elsőként a berlini Tageszeitung című lap számolt be kedden arról, hogy július 23-án Berlin belvárosában feltehetően a vietnami titkosszolgálathoz tartozó, felfegyverkezett emberek elraboltak egy vietnami férfit.

A külügyminisztérium szóvivője szerdán azt mondta: "Biztosak vagyunk abban, hogy a vietnami állam hatósága az utóbbi napokban olyan cselekedetet hajtott végre, amely csak büntetőjogi kifejezéssel minősíthető - emberrablás". A szövetségi kormány ezután felszólította a vietnami titkosszolgálat képviselőjét, hogy 48 órán belül hagyja el Németországot, valamint berendelte a vietnami nagykövetet és további következményeket helyezett kilátásba.
    

A rendőrség és az ügyészség vizsgálja az eset körülményeit. Az elrabolt férfi Trinh Xuan Thanh vietnami üzletember, korábbi parlamenti képviselő, akit azzal vádolnak, hogy a Petrovietnam állami olaj- és gázvállalat egyik leányvállalatának vezetőjeként 125 millió eurós veszteséget okozott a cégnek. A férfitől egy éve elvették parlamenti képviselői helyét, majd kizárták a vietnami kommunista pártból is.


Trinh Xuan Thanh ezután Németországban menedékjogi kérelmet adott be, amelynek az elbírálása még folyamatban volt az elrablásakor. A vietnami rendőrség közlése szerint helyi idő szerint hétfőn este Vietnamban őrizetbe vették a volt politikust, miután saját maga jelentkezett a hatóságoknál.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com