Első fokon nyolc év börtönbüntetésre ítélték korrupció miatt a román miniszterelnök tanácsadóját

Első fokon nyolc év börtönbüntetésre ítélte a román legfelsőbb bíróság Darius Valcovot, a román miniszterelnök és a szociáldemokraták egyik fő tanácsadóját.A csütörtökön kihirdetett első fokú ítélet ellen a vádlott fellebbezést nyújthat be. Valcovot befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással vádolta a korrupcióellenes ügyészség.

Valcov jelenleg Viorica Dancila miniszterelnök tanácsadója és a román kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik fő gazdasági stratégája. Három hónapig Victor Ponta volt miniszterelnök kormányának a pénzügyminisztere is volt. Az első fokú ítélet szerint 6,2 millió lejt (mintegy 410 millió forint) koboznak el tőle, és továbbra is érvényben marad a vagyonzár, amelyet korábban rendeltek el ellene.

    
Az ügyészség 2015 májusában emelt vádat. A vádirat szerint Valcov Slatina város polgármestereként kétmillió euró kenőpénzt fogadott el egy üzletembertől előnyös önkormányzati szerződésekért cserébe. Azzal is vádolják, hogy polgármesterként, később pedig szenátorként és pénzügyminiszterként közvetítőkön keresztül a tisztséggel összeegyeztethetetlen kereskedelmi tevékenységet folytatott.
    

A bűnügyi vizsgálat elején a politikustól három aranyrudat, 172 értékes festményt és több mint félmillió eurónyi készpénzt foglaltak le. A festmények között három Picasso-, egy Renoir- és több Warhol-mű volt. A politikus a lehallgatástól tartva olykor temetőkben találkozott megvesztegetőivel, és bevásárlószatyrokban vette át a kenőpénzt részletekben.
    

Az ő nevéhez fűződik a PSD által az elmúlt három évben többször módosított adótörvény, amely adócsökkentéseket vezetett be és megpróbált nagyobb adófegyelmet meghonosítani.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com