Elsüllyedt hajóban élt két napig a tengerfenéken egy férfi

Egy nigériai szakács két napot töltött egy elsüllyedt hajóban a tenger fenekén. A hihetetlen megmenekülés története azóta bejárta az internetet.


Harrison Okene az egyetlen túlélője volt az elsüllyedt hajó legénységének, ahol szakácsként dolgozott. A nigériai vontatóhajó május 26-án borult fel, miután az egyik olajfúrótoronynál egy tankert próbált meg stabilizálni. A tragédia Nigéria partjaitól mindössze 30 km-re történt. A hajót az erős hullámok felborították és később a tenger fenekére merült.

Harrison Okene kö

A 29 éves szakács a Reutersnek elmondta, hogy aznap hajnali ötkor éppen a vécén volt, amikor a hajó felborult. "Megpróbáltam kijönni a vécéből a teljes sötétben. Hárman voltak előttem, amikor betört a víz, és mindegyiküket elsodorta.

Tudtam, hogy meghaltak." - emlékezett vissza a szörnyű percekre. Az ár őt is elkapta, de nem kifelé, hanem a hajó belseje felé vitte, a végén az egyik tiszt kabinjának mellékhelyiségében kötött ki, ahol a megrekedt légbuborék volt. Eközben már a Jacson4 a tenger fenekére merült.

Okene egy napig volt a mindössze másfél négyzetméteres helyen. Körötte sötétség volt és ő egy alsónadrágban kapaszkodott egy mosdóba, hogy a fejét a víz felett tudja tartani.  "Ott voltam a vízben, a vaksötétben, és arra gondoltam, ez a vég. Azt hittem, hogy a víz lassan feltölti majd a helyiséget, de végül nem így történt." - mesélte.

Nigeria Abandoned Ships

Amikor már nem bírta magát tartani, összeszedve minden erejét letépte a falborítás egy részét a kabinból és azon próbált fennmaradni lebegve. "Nagyon, nagyon hideg volt, és teljes sötét. Semmit nem láttam. Más érzékei azonban működtek. Érzékeltem a halottak testeit magam körül. Éreztem a szagukat. Halak jöttek, és ettek a hullákból. Hallottam. Borzalmas volt. Rettentő éhes voltam, de még annál is szomjasabb. A sós víz lemarta a bőrt a nyelvemről."

Közben a Chevron és a hajótulajdonos West African Ventures búvárokat küldött, hogy keressék meg a roncsot és kutassák fel a halottakat. Május 28-án Okene hirtelen meghallotta a hangjukat:

"Hallottam, ahogy a kalapács üti a hajó oldalát. Bumm, bumm, bumm. Kitéptem a vízvezetéket, és azzal ütöttem a hajó oldalát. A búvár ezt hallhatta meg." Okene fényt pillantott meg a víz alatt. Valaki éppen elúszott a mellékhelyiség melletti folyosón. Lebuktam, és megérintettem. Lengettem a kezem az arca előtt, ő pedig megrémült." - mondta a szakács.

60 óra hosszú várakozás után végre kiszabadult,  a búvárok búvárruhát és oxigénmaszkot adtak rá és felvitték a felszínre. Azonban mivel több mint két napig volt odalenn, a bőr darabokban hámlott le a testéről a vízben ázástól. Emellett dekompressziós kamrában volt több mint 60 órát, mivel nem élte volna túl a felszíni nyomást.

A férfit lelkileg nagyon megviselték a történtek és még most sem tudta túltenni magát az eseményeken. De hálás Istennek, hogy megmentette a halál torkából. "Amikor otthon alszom, néha elkap az érzés, hogy az ágy süllyed, és újra a tenger alatt vagyok." Megmenekülésének okáról pedig így beszélt: Nem tudom, miért nem telt meg vízzel a kamra. Istenhez imádkoztam. Ő tette ezt"- nyilatkozta Okene.

(index)

 

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com