Eltérően ítélik meg a franciák Emmanuel Macron kormányzásának első évét

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Eltérően ítélik meg a franciák Emmanuel Macron államfő kormányzásának első évét: 57 százalékuk szerint a köztársasági elnök a választási ígéreteit hajtja végre, de szinte ugyanennyien elégedetlenek a politikájával - derül ki az IFOP közvélemény-kutató intézetnek a Paris Match magazin, a Sud Radio és a CNew hírtelevízió megbízásából készült, szerdán közzétett felméréséből.Az április 12-16. között készült reprezentatív felmérés szerint a franciák 58 százaléka elégedetlen az egy éve megválasztott államfő tevékenységével, míg 42 százalék elégedett. Az egy évvel ezelőtti választási kampányban tett ígéreteit a franciák 57 százaléka szerint a köztársasági elnök megtartotta, míg 43 százalék gondolja ennek az ellenkezőjét.

    
Az államfő politikai tevékenységének értékelésekor a franciák 67 százaléka úgy látja, hogy a mérleg pozitív az Európai Unióval ápolt viszonyt illetően, 63 százalékuk elégedett Franciaország külföldi megítélésben, s 56 százalékuk szerint Franciaország vonzereje és gazdasági növekedése is javult Emmanuel Macron megválasztása óta.
    

A belpolitikai reformokat illetően azonban a megkérdezetteknek csak alig 27 százaléka ítéli meg pozitívnak a nyugdíjreform eddigi mérlegét, és 18 százalék elégedett az egészségügy helyzetével. Az államfő személyes tulajdonságaira vonatkozó kérdésekben a franciák 73 százaléka tekintélyelvűnek ítéli meg Emmanuel Macront, s 67 százalékuk szerint "tudja, merre tart", 53 százalékuk szerint "szimpatikus" ember, de csak 30 százalékuk szerint "áll közel a franciák problémáihoz".
   

A francia sajtó arra is emlékeztetett, hogy Emmanuel Macron még mindig népszerűbb elnök, mint az elődei voltak: a jobboldali Nicolas Sarkozyt (2007-2012) a franciák 37, a baloldali Francois Hollande-ot (2012-2017) pedig alig 24 százaléka támogatta egy évvel a megválasztásukat követően.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com