Eltörölték Romániában a Klaus Iohannis államfőre magyarellenes gyűlöletbeszédért kirótt bírságot

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Eltörölte a román legfelsőbb bíróság azt a bírságot, amelyet az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) rótt ki két éve Klaus Iohannis államfőre magyarellenes gyűlöletbeszéd miatt - jelentették pénteken román hírforrások a legfőbb bírói testület előző napi döntését ismertetve.Tavaly januárban a bukaresti ítélőtábla még megalapozottnak találta a CNCD által kiszabott bírságot, és elutasította Iohannis folyamodványát. A legfelsőbb bíróság csütörtökön hozott jogerős végzésében helyt adott az államfő fellebbezésének, megsemmisítette a CNCD kihágási határozatát, és eltörölte a kiszabott bírságot.
    

A CNCD szerint Klaus Iohannis megsértette magyar polgártársai emberi méltóságát, amikor 2020-ban magyar nyelvű köszöntéssel gúnyolódva Erdély kiárusításával vádolta meg szociáldemokrata politikai ellenfeleit. Iohannis azt követően intézett támadást a szociáldemokraták ellen, hogy a kétkamarás parlament alsóháza nem tűzte napirendre a Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó törvénytervezetet, így a két magyar képviselő, Kulcsár-Terza József és Biró Zsolt által benyújtott kezdeményezés a képviselőház által "hallgatólagosan elfogadott indítványként" került át a végső döntés meghozatalában illetékes szenátusba. A "mulasztásnak" csak szimbolikus jelentősége volt, a szenátusban ugyanis kötelező volt szavazni a székelyföldi autonómiastatútum tervezetéről, amelyet a román pártok egyöntetűen elutasítottak.
    

A képviselőházi hallgatólagos elfogadást követően Klaus Iohannis 2020. április 29-én mégis magyar nyelvű "Jó napot kívánok, PSD!", illetve "Jó napot, Ciolacu!" (a PSD elnöke) köszöntésekkel gúnyolódva azzal vádolta meg a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező, akkor még ellenzékben politizáló PSD-t, hogy odaadná Erdélyt a magyaroknak, a PSD-elnöknek pedig feltette a szónoki kérdést: vajon mit ígért Orbán Viktor magyar miniszterelnök cserébe a megegyezésért?
    

A diszkriminációellenes tanács a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat megkeresése alapján kezdte vizsgálni Klaus Iohannis kijelentését, később - a PSD-t még ideiglenes megbízatással vezető - Marcel Ciolacu házelnök is bepanaszolta Iohannist a CNCD-nél. Azt, hogy az államfőnek a magyarokkal szembeni előítéletekre rájátszó, Erdély elvesztésével riogató kijelentése gyűlöletbeszédnek minősül, 6:1 arányban szavazta meg a CNCD, az emiatt kiszabott 5000 lejes (415 ezer forint) bírságot pedig 5:1 arányban fogadta el a tanács.
   

Iohannis politikai döntésnek minősítette a CNCD őt elmarasztaló határozatát és közigazgatási bírósághoz fordult a döntés megsemmisítését kérve. A legfelsőbb bíróság jogerős ítéletének indoklását később teszik közzé.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com